Az MSZP-n belüli új szereposztás kialakítását sürgette kongresszusi beszédében Mesterházy Attila ...

A Fidesz szerint 55 évvel az 1956-os forradalom után Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és egyik bizalmasa meggyalázta ’56 emlékét, meggyalázta Wittner ...

“Cudar idők jönnek Magyarországra”, a kormány “dilettáns és felelőtlen” gazdaságpolitikája miatt az embereknek brutális megszorításokra kell felkészülniük – jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csütörtökön ...

Szijjártó Péter egyetért azokkal a tüntetőkkel, akiknek nem tetszik a rendszer. A miniszterelnök szóvivője az MTV Az Este című műsorában hétfőn azt mondta: a kormánypártok arra kaptak felhatalmazást, hogy megváltoztassák a ...

Az MSZP elnöke szerint pártja erősebb lesz a Demokratikus Koalíció kiválása után, mert nem a párt belső vitáival foglalkoznak ezután – jelentette ki Mesterházy Attila szombaton, az MSZP Országos Választmányának ülése ...

Demokratikus Koalíció néven létrejövő új, nyugatos, polgári balközép párt megalakítását jelentette be Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten. Azt is közölte, hogy az MSZP-ből vele együtt távozó politikusok létrehozták a párt parlamenti frakcióját, de jelezte, emiatt még vitákra ...

Az MSZP-frakció 58 tagja közül 57 aláírta hétfőig azt a nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy a szocialista képviselőcsoport tagjai ...

Tovább gyűrűzik Németországban az úgynevezett trójaiszoftver-botrány, amely hétfő délután már a német kancellárt is állásfoglalásra késztette. A legfrissebb hírek szerint a szálak Bajorországba ...

Ma hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen gyanúsítottként Gyurcsány Ferencet. A volt miniszterelnök a nyomozóhatóság szerint hivatali visszaélést követetett el a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A szocialista politikus korábban felszólította az ügyészséget, hogy kihallgatásán készüljön kép- és hangfelvétel, és közölte, hogy azokból másolatot kér. Az általa vezetett MSZP-s platform a kihallgatás idején tüntet az ügyészség épülete ...

A fővárosi MSZP úgynevezett fekete könyvet ad ki Tarlós István  főpolgármesternek a városvezetésben töltött első ...

Bibó István a magyar lelkiismeret ébresztője volt, a józan észre és a felelősségérzetre apellálva próbálta meg levonni a magyar és kelet-közép-európai országok történelmi tanulságait – mondta Kende Péter akadémikus, történész a nagy magyar gondolkodó születésének 100. évfordulója alkalmából Budapesten tartott konferencián ...

Az MSZP arra készül, hogy 2014-ben váltópárt legyen – mondta Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető szerdán sajtótájékoztatón, miután a szocialisták elnöksége megtárgyalta a párt alapszabályának módosítását célzó javaslatokat. Így jelöltállítási, gazdálkodási és hatásköri szabályok is változhatnak az MSZP-ben. Az indítványokról a novemberi kongresszus ...