Az MSZP elnöke szerint már nemcsak itthon, hanem Brüsszelben is hazudik Orbán Viktor. Mesterházy Attila a miniszterelnöknek az Európai Parlament szerdai ülésén, a Magyarországról szóló vitában elmondott beszédére reagálva újságíróknak ugyanakkor azt mondta: helyes, hogy a kormány kész módosítani az Európai Bizottság által kifogásolt törvényeket, és az is, hogy Orbán Viktor változtatott korábbi ...

A litván parlament, a seimas képviselői a Magyarország szuverenitása melletti kiállásról szóló határozattervezetet nyújtottak be – értesült szerdán az ...

Angela Merkel német kancellár helyesnek tartja, hogy az Európai Bizottság (EB) megvizsgálja a magyarországi jogalkotást az európai elveknek való megfelelőség szempontjából, és ennek során kitér az új alkotmányra, valamint a jegybanki függetlenség ...

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint azoknak az érveknek, amelyekkel Magyarországot támadják semmiféle ténybeli alapjuk ...

Schiffer András szerint nem fog kettészakadni az LMP frakciója azért, mert szombaton bejelentette lemondását a képviselőcsoport ...

A Jobbik képviselői a BRFK által garázdaság bűncselekményének minősített EU-zászlóégetés ügyében sem bújnak mentelmi joguk mögé; az ellenzéki párt által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint a rendőrség jogértelmezése ...

A Fidesz szóvivője szerint az emberek már nem kíváncsiak azoknak a tanácsaira, akik Magyarország és a magyar családok válságát okozták; Selmeczi Gabriella így reagált a  Demokratikus Koalíció (DK) vasárnapi konferenciáján megjelent több felszólaló személyére ...

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a párt országos politikai tanácsának szombati ülésén lemondott posztjáról. A politikus az MTI-nek megerősítette a hvg.hu ...

A Parlament előtti parkolót megtöltötte az a több száz ember, aki az Élőlánc Magyarországért szervezésében szombat délután demonstrált az ország szuverenitásának ...

Az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta a Jobbik elnöke pártjának szombati demonstrációján, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épülete elé szerveztek. A rendezvény résztvevői a színpadon egy uniós zászlót is ...

Az Európai Bizottság a bírák nyugdíjazásának magyarországi szabályait illetően az egyenlő elbánás elvének érvényesülését, a bíróságok és az adatvédelmi hatóság tekintetében pedig a függetlenség meglétét vizsgálja leginkább – közölte csütörtökön Brüsszelben az uniós végrehajtó testület igazságügyi ...

Március 15-én lesz a Fidesz “nagy” rendezvénye, az az erődemonstráció, amivel a párt saját tagságának is demonstrálná, hogy képes százezres nagyságrendben mozgósítani – mondta Kósa Lajos csütörtökön a ...