Orbán Viktor az idén is elfogadta a Polgári Magyarországért Alapítvány felkérését, és február 7-én évértékelő beszédet mond – közölte a miniszterelnök szóvivője hétfőn az MTI-vel, megerősítve az Origo hírportál információját. Ez lesz Orbán Viktor tizennegyedik ...

A francia elnök szerint Európa pénzügyi helyzete stabilizálódott,  mostantól a gazdasági válságból való kilábalásra kell ...

A parlamenti ellenzéki pártok mindegyike (DK, LMP, MSZP, Jobbik) politikai “nagyüzemet” tartott a hétvégén.  Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője reagált a Fidesz nevében a ellenzéki pártok rendezvényein ...

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor miniszterelnök antidemokratikus nacionalizmust teremtett, a rendszerével szemben állók viszont demokratikus republikanizmust, nyugatos, polgári Magyarországot ...

Az MSZP szerint a párt megkerülhetetlen a Fidesz-kormány leváltásában, sőt “okos politizálással”, nyitottsággal az emberek gondjaira, valamint jó szövetségesi politikával a kétharmados alkotmányozó többség megszerzését is lehetségesnek ...

Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes szerint bárhogyan dönt is a Lehet Más a Politika kétnapos kongresszusa, a párt alapvetően ugyanaz a párt marad, Vágó Gábor szóvivő szerint pedig markánsabb lesz az LMP ...

“Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk” – mondta pártja eszmeiségéről Vona Gábor pártelnök szombaton a Jobbik évindító rendezvényén ...

Az MSZP szerint a gazdaság élénkítéséhez először a befektetők bizalmát kell visszaszerezni, a szocialisták ennek érdekében hétpontos javaslatcsomagot ...

Gyurcsány Ferencnek semmi keresnivalója nincs Miskolcon, ezért a Fidesz felszólítja, hogy “ő és álbaloldali milliárdos bandája azonnal hagyja el a várost” – mondta Sebestyén László országgyűlési képviselő, a Fidesz miskolci elnöke szerdai ...

Orbán Viktor azt fogja javasolni szerdán az Országgyűlés illetékes bizottságának, hogy Magyarország csatlakozzék a készülő uniós pénzügyi ...

Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével is tárgyalt kedden Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök. A találkozón a két politikus megvitatta az európai fiskális és stabilitási paktum ...

A Kereszténydemokrata Néppárt állításaival ellentétben Magyarországot a látszatdemokráciát építő Orbán-kormány áldozatának tekintik Európában – reagált kedden Göncz Kinga szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő a KDNP előző napi közleményére, amelyben azt írták, hogy a szocialista politikus “hazaáruló kijelentésével” méltatlanná vált Magyarország képviseletére, ezért követelték ...