Az elszámoltatási kormánybiztos arra szólítja fel az MSZP szóvivőjét, hogy jelenjen meg kedden a bíróságon, az ügyükben kitűzött tárgyaláson; Budai Gyula – mint azt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében felidézte – tavaly tett feljelentést Török Zsolt ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás gyanúja miatt a Pesti Központi Kerületi ...

Ha a szocialistákon múlt volna, akkor ma nemhogy 47 ezer forint nem lenne megélhetésre, de ennek tizede sem – így reagált a Fidesz szóvivője arra, hogy Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnap közleményben szólította fel a miniszterelnököt: mondja meg, hogy meg lehet-e élni 47 ezer forintból, vagy ...

A tények engem igazoltak, a Malévot megmentettük, a visszaállamosításért kemény tárgyalásokat folytattunk az oroszokkal – jelentette ki Oszkó Péter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este. A volt pénzügyminiszter szerint nem a Wizz Air volt az első, amely bejelentést tett az uniónál a Malév állami támogatása ...

A kormány fenntartja álláspontját, hogy a bírák nyugdíjazása az általános öregségi nyugdíjjal, a nyugdíjreformmal, és nem az igazságszolgáltatással összefüggő lépés – mondta Giró-Szász András az Európai Bizottságnak küldött kormányzati válaszokról a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában péntek ...

Közmunkáról, közbiztonságról és a rendőrségről vitázott Pintér Sándor belügyminiszter és Vona Gábor Jobbik-elnök a Tárcatükör csütörtöki rendezvényén, Budapesten; a felek egyetértettek például az önfenntartó börtönök kialakításában, míg a rendőrség átalakításában eltértek az ...

A jegybankelnök esküjével és fizetésével kapcsolatban további vitákra lehet számítani az Európai Unióval – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Balatonfüreden  az ...

Az EP-képviselők a közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről szóló, négypárti állásfoglalást szavaztak meg a plenáris ülésen 315 támogató vokssal, 263 ellenszavazattal és 49 tartózkodás mellett. Az állásfoglalás szerint az EP “súlyos aggodalmát” fejezi ki “a demokrácia gyakorlásával, a jogállamisággal, az emberi és szociális jogok gyakorlásával, a fékekkel és ellensúlyokkal, az egyenlőséggel és a diszkriminációmentességgel ...

Az EP-képviselők a közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről szóló, négypárti állásfoglalást szavaztak meg a plenáris ülésen 315 támogató vokssal, 263 ellenszavazattal és 49 tartózkodás ...

José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnöknek írt levélben kért magyarázatot Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője Neelie Kroes európai bizottsági alelnök azon hozzáállása miatt, amelyet a holland biztos a múlt héten, a magyar belpolitikai helyzetről az EP egyik bizottságában tartott meghallgatáson ...

Az MSZP európai parlamenti delegációját vezető Tabajdi Csaba szerint pontatlanságok és csúsztatások is voltak abban a levélben, amelyet Gyürk András, a Fidesz EP-delegációvezetője szerdán írt Mesterházy Attila MSZP-elnöknek az EP csütörtöki plenáris ülésén a magyarországi politikai fejleményekre vonatkozóan megszavazandó határozattal ...

Levélben fordult Mesterházy Attila MSZP-elnökhöz Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője, és ebben arról tájékoztatta a szocialista politikust, hogy “az Európai Parlament baloldali frakciói a tegnapi nap folyamán benyújtottak egy Magyarországot elítélő ...

Az egyetemistákból, oktatókból és gimnazistákból létrejött “sejthálózat” – a Hallgatói Hálózat támogatásával – hétfőig ad ultimátumot a kormánynak, hogy visszavonja a hallgatói keretszámokra vonatkozó rendeletet, ellenkező esetben “nyomást gyakorolnak” majd – mondta az MTI tudósítójának az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) jogi karának épülete előtt Walter Richárd egyetemi hallgató, a fórum egyik ...