Az online árfigyelőre megtévesztésig hasonlító mobilapplikációval próbálják félrevezetni internetes csalók a fogyasztókat – figyelmeztetett szombati közleményében a Gazdasági Versenyhivatal ...

Széles választék, visszafogott kereslet és minimális áremelkedés jellemezte az idén az első negyedévben az ingatlanpiacot – közölte az ...

Az első fél évben 7353 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 10 880 volt, 39 százalékkal kisebb, mint 2022 azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal ...

A szabadság kiadásának kötelezettsége a munkáltatót terheli, ezért az ő felelőssége, hogy a munkavállaló ténylegesen is szabadságban ...

A Horvátországban jelenlévő afrikai sertéspestisjárvány (ASP) fokozott körültekintést igényel a turistáknál is – hívta fel az utazók figyelmet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-nek küldött ...

Termékfázisba lépett és már rendelhető a magyar gyártónál az utóbbi évek egyik globálisan is páratlan épületgépészeti fejlesztése, amely hazai innováción alapszik: az EGW Technologies által gyártott fűtőüveg az ablakfelületeket használja hőleadóként – közölte az EGW Investment ...

 A felvételi ponthatárok kihirdetésével indul a roham az albérletekért az egyetemi városokban, a felek közötti problémák esetén sok múlhat azon, van-e bérlői kötelezettségvállalás – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara ...

(Budaörs, 2023. július 22. – Budaörsi Infó/NAV) A fiktív számlázás kiderítésére sokféle módszert alkalmaz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Azonban az, hogy valaki azzal bukjon le, hogy olyan takarmányról szól a költségszámlája, amit állatai nem esznek meg, mégiscsak ...

Szeptembertől egy BKK-vonaljegy 450 forintba kerül majd, a buszokon megvásárolható jegy 600 forint, a 10-es gyűjtőjegy 4000 forint lesz, a bérletek ára nem változik – jelentette be a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán. Jelenleg 350 forintba kerül a vonaljegy, és 3000 forint a gyűjtőjegy ...

Az albérletpiac élénkülése idén a korábbi éveknél hamarabb, még az egyetemi ponthatárok július végi kihirdetése előtt beindult – közölte legfrissebb elemzését ...

Tavaly együttesen 25 százalékkal nőttek a fajlagos árak Magyarország kiemelt üdülőkörzeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain, Budapestet nem számítva pedig 28 százalékos volt az emelkedés – derül ki az MBH Indexből, az MBH Csoporthoz tartozó MBH Jelzálogbank legfrissebb ...

Termékfázisba lépett és már rendelhető a magyar gyártónál az utóbbi évek egyik globálisan is páratlan épületgépészeti fejlesztése, amely hazai innováción alapszik: az EGW Technologies által gyártott fűtőüveg az ablakfelületeket használja hőleadóként – közölte az EGW Investment Kft. az ...