A magyar kormány szerint érthetetlen, hogy az Európai Bizottság (EB) miért hagyta figyelmen kívül a tényeket, amikor arról döntött, hogy jövő januári hatállyal felfüggesztenék 495 millió euró – mai árfolyamon 142 milliárd forint – Magyarországnak szánt támogatási összeg folyósítását. Az MSZP bírálta a kormányt, az LMP egyértelműen a kabinet hibájának tartja a történteket, míg a ...

Több olyan intézkedésről is határozott a kormány, amelyek az idei és a jövő évi költségvetési hiánycél biztosításához szükségesek: a minisztereknek javaslatot kell tenniük egyebek mellett a gyógyszertámogatások idei és a budapesti közösségi közlekedés jövő évi támogatásának – a 2012-eshez viszonyított – csökkentésére, legkésőbb 2013 közepéig pedig be kell vezetni az elektronikus útdíjfizetési rendszert. Rögzíti a ...

Elkészült a kormánynak ígért BKV-koncepció, a dokumentumot kedden kapja meg a kormány tárgyalódelegációja – közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója kedden az ...

Több, a devizahiteleseknek kedvező fideszes módosító indítvány is érkezett az új árfolyamgát alkalmazásáról szóló törvénymódosításhoz kedd ...

A nemzetgazdasági tárca érthetetlennek tartja a SZÉP Kártya kibocsátásának feltételeit ért uniós kritikát, és az Erzsébet-utalvány vizsgálatát is indokolatlannak nevezi hétfői ...

Az MSZP elnöke szerint fideszes hatalmi harc áldozata a BKV, amely a Malév sorsára jutva március végére fizetésképtelenné ...

A tények engem igazoltak, a Malévot megmentettük, a visszaállamosításért kemény tárgyalásokat folytattunk az oroszokkal – jelentette ki Oszkó Péter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este. A volt pénzügyminiszter szerint nem a Wizz Air volt az első, amely bejelentést tett az uniónál a Malév állami támogatása ...

A szolgáltatásnyújtás teljes szabadságának érvényesülését vizsgálja az Európai Bizottság az újonnan bevezetett magyar étkezési jeggyel, az Erzsébet-utalvánnyal ...

Elkészült az egyszerre több fordítást is kínáló ingyenes iTranslate4.eu weboldal, amely a nyelvek közötti akadályok lebontását segíti – tájékoztatták közleményben a fejlesztők az ...

Az orosz Sberbank, a Magyarországi Volksbank új tulajdonosa komoly fejlesztéseket akar végrehajtani Magyarországon – mondta Valentin Mihov, a Sberbank stratégiai és fejlesztési területért felelős igazgatója pénteken Budapesten ...

Levélben fordult a Négy Mancs állatvédő alapítványhoz az elszámoltatási kormánybiztos, arról érdeklődve egyebek mellett: miért kezdeményezte a szervezet, hogy a Kaufland német áruházlánc feketelistára tegye a magyar kacsa- és ...

A közép-kelet-európai térség szerdán ismertetett GDP-adatai közül a legbiztatóbb hír az volt, hogy a magyar gazdaság növekedett a tavalyi utolsó negyedévben – közölték a szerdai térségi adatismertetésekhez fűzött kommentárjaikban londoni felzárkózó piaci ...