Pelosi az 56-os magyar szabadságharcot méltatta Budapesten A szabadságáért harcoló magyar nép küzdelme 1956-ban a világban óriási visszhangot keltett – mondta az amerikai kongresszus képviselőházának demokrata párti frakcióvezetője hétfőn a budapesti Terror Háza Múzeumban, hozzátéve, hogy annak idején édesanyjával imádkozott a szovjet elnyomás ellen tiltakozó Mindszenty József ...

Utolsó alkalommal dönthetnek az idei tanévben arról a diákok, hogy kérnek-e hitelt, akik május 15-éig leadják igénylésüket, június közepén hozzájuthatnak a kért összeghez – hívta fel a figyelmet hétfőn a Diákhitel Központ ...

Július elsejétől a rehabilitációs hatóság a kormányhivatalokon belül, önálló szakigazgatási szervként intézi a megváltozott munkaképességűek ellátásával kapcsolatos feladatokat – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága május elején az ...

Harminc kiadó több mint hétezer kiadvánnyal, köztük 68 újdonsággal várja a közönséget a XX. Szent István Könyvhéten, amelyet hétfőn Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nyitott meg a budapesti Ferenciek ...

A kormányátalakításról tárgyal ma délelőtti ülésén a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja. A tanácskozáson jelen lesz Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz ...

Hamis miniszteri aláírásokat talált hivatalos dokumentumokon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) belső ellenőrzése – értesült az MTI ...

Bírálták az új büntető törvénykönyv (Btk.) tervezetét a Magyar Kriminológiai Társaság pénteki konferenciáján felszólalók, többek között a csökkenő vagy stagnáló bűnözési statisztikákhoz nem igazodó szigorítás miatt. Felvetődött az is, hogy elmaradt a büntető és a szabálysértési kódex ...

A kormány pénteken késő délután nyújtotta be az Országgyűlésnek a tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslatot; az illeték mértéke 1 ezrelék ...

Viharos széllel, zivatarokkal érkezik kora délután Magyarország fölé egy hidegfront, amelynek nyomán jelentősen, 10-15 Celsius-fokkal csökken majd a levegő ...

Szándékosan küldték a halálba a lakókat az Arany Alkony idősotthonok Bánkút utcai házában; mindezt az újabb és újabb, négy-öt millió forintos belépési díjakért – állította a Hír TV Célpont című műsorában két volt dolgozó. A Magyar Nemzet szombati számában azt írta, a csatorna szándékos emberölés gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben ismeretlen tettesek ellen a ...

Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Lázár Jánost a frakcióvezetői székben Rogán Antal váltja, az IMF-főtárgyalói poszton pedig Varga Mihály követi Fellegi ...

Minden adóemelést így vagy úgy, de a lakosság fizeti Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő szerint, aki az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a gazdasági növekedésre egyértelműen negatívan hat, hogy azokban a szektorokban, ahol komolyabb nyereség képződik, és fejlesztések indulnának be, és ezek a különadók miatt ...