iPatika néven új szolgáltatás indul, az alkalmazás segítségével mobileszközön is hozzáférhetővé válnak a magyarországi patikák elérhetőségei – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma ...

Póta Georgina és Lovas Petra német csapatával, a címvédő TTC Berlin Eastside-dal csap majd össze a női asztalitenisz Bajnokok Ligája februári elődöntőjében a Budaörs ...

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, párás, helyenként ködös marad a ...

Megjelent a Magyar Közlönyben szombaton az a rendelet, amelynek alapján januártól 10 százalékkal csökken a lakosság számára a távhő, a villamos energia és a földgáz ...

Nemrég adományokat gyűjtöttek, majd osztottak szét a rászorulók között a Budaörsi Polgárőr Kiemelten Közhasznú Egyesület ...

2012. december 23-án, vasárnap 16:00-tól mindenkit várnak a a katolikus templomban. A Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola negyedikesei  is évek óta betlehemes játékkal várják a budaörsi gyerkeket és szüleiket, nagyszüleiket egyaránt. Idén ez  az ünnepet megelőző vasárnap délutánra esik. Minden érdeklődőt szeretettel ...

A Betlehemes jászolkészítő verseny kiállítása 2013. január 6-ig tekinthető meg az önkormányzat ...

Egy régi vágya vált valóra a budaörsieknek, amikor novemberben megnyílt a Decathlon sportáruház előtt egész télen át üzemelő jégpálya.  A beruházó a Newice, aki korábban Törökbálinton és Érden is üzemeltetett már ...

2012. december 23, vasárnap 10:00-kor szeretettel várnak mindenkit a Jókai Mór Művelődési Központban, egy klasszikus, kedvelt mesére, melynek zenei aláfestését Csajkovszkij mesés dallamai ...

2012. december 23-án, vasárnap igazi karácsonyi hangulatot varázsolnak a Templom térre a Budaörsi Játékszín színészei. 19:00-tól tekinthető meg élő Betlehemes játékuk, mely méltó befejezése lesz a budaörsi adventi sorozatnak. Mindenkit szeretettel ...

Eloltották a szombat hajnalban a Biatorbágyon keletkezett tüzet a tűzoltók, jelenleg utómunkálatokat végeznek – tájékoztatta Spitz Alexandra, a Pest megyei katasztrófa igazgatóság szóvivője az ...

Hajléktalanokat és nehéz körülmények között élőket segített a Budaörsi ...