Április végéig tartó, a felsőoktatás átfogó kérdéseit érintő egyeztetés-sorozatban állapodott meg az emberi erőforrások minisztere a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagjaival szombaton. Tárgyalásukon döntöttek arról, hogy két témát még januárban megvitatnak: a hallgatói szerződések ügyét, valamint az egyetemi autonómia ...

A Térerő mai vendége Bálint Rezső a Chameleon Jazz Band frontembere, harsona művész és a csapat művészeti vezetője. Rédl Ádám a swing zenéről és a turné záró koncertjükről kérdezte, ahol a srácok Kozma Orsival lépnek színpadra, december 20-án csütörtökön a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban. Térerő interjú – Bálint Rezső – 121218 by Budaorsradio on ...

2012. december 9-én a Városi Sportcsarnokban a közönség a felnőtt találkozó után a Budaörs Old Boys – Budapest Old Boys gálamérkőzést tekinthette meg. E találkozó azon apropóból került megrendezésre, hogy a Budaörsi Kézilabda SE és a Budaörs Rádió közösen megszervezte a karácsonyi ajándékgyűjtést. Az akció keretében összegyűlt sportfelszereléseket, ruházatot, játékokat, élelmiszert a Budaörsi Gyermekjóléti Szolgálatnak ...

Érvek csatája címmel közös programot indított a közélet iránt érdeklődő középiskolások számára a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete, a Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány és a Történelemtanárok ...

Légy Országh-os bajnok! címmel hirdet angol nyelvű szótárversenyt az Akadémiai Kiadó az Angoltanárok Nemzetközi Egyesületével (IATEFL-H) együttműködve középiskolás diákok és tanáraik ...

A 2012/2013 -as tanévben első alkalommal került megrendezésre az I. Kocka Kobak Országos Matematikaverseny. A megmérettetésre több budaörsi diák is ...

A napokban csapatnak sikerült megszereznie első bajnoki győzelmét ellenfele, a Malév-Kassa csapatával szemben. A végeredmény: Budaörs- Malév-Kassa ...

Idén szervezik  meg 3. alkalommal a Nyílt Nemzetközi Chan Wu Tradicionális Kungfu és Modern Wushu Bajnokságot. Ezúttal számos kínai nagymester tiszteli meg a rendezvényt részvételével, valamint közel 100 fős kínai delegáció érkezik a vasárnap esti Gála műsorra. Az esemény minden korosztály számára lebilincselő látványt nyújt majd. Várják családok és a harcművészeteket kedvelőket a 3 napos ...

Szeretettel várnak minden érdeklődő diákot és szüleiket 2012. november 22-én, csütörtökön a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi ...

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) gyerekeknek szóló interaktív honlapot indított – közölte a hatóság ...

Több szempontból is aggályosnak tartja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt a kormányzati elképzelést, amely szerint tanulmányi ösztöndíjban a hallgatók legfeljebb 35 százaléka ...

A Microsoft “ejti” a Messenger csevegőprogramot és átáll a Skype alkalmazására – közölte szerdán a Skype hivatalos ...