Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

A közösségi és a gépkocsi-közlekedésben is nagy fennakadások várhatók a következő egy évben a 3-as metróvonal északi szakaszának felújítása miatt – hangzott el az egy tévéműsorban vasárnap kora este. A műsorban mindenkinek azt ajánlották, hogy akár tömegközlekedést vesz igénybe, akár autóval indul útnak, hétfő reggel a megszokottnál korábban induljon el.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány 2017. november 3-án kihirdette a magyar női válogatott 28 fős bő keretét a németországi világbajnokságra. A Budaörs Handball válogatott játékosai közül ezúttal Szöllősi-Zácsik Szandra kapott meghívót, miután Pálos-Bognár Barbarát sérülés akadályozza a részvételben. A decemberi világbajnoki rajtra 16 kézilabdázó nevezhető, a vb folyamán pedig a 28-as kereten belül 2 cserére nyílik lehetőség. A […]

(Budaörs, 2017. november 5. – Budaörsi Infó) Három mérkőzést játszottak le 2017. november 4-én a női NB I-ben. Az A-csoport rangadóján a címvédő Békéscsaba őrizte meg veretlenségét, miután 3:1-re győzött a listavezető UTE ellen. A Budaörs ugyanilyen arányban nyert a Gödöllő ellenében, míg a B-csoportban a Vasas simán győzött Palotán.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére 2018-tól az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el a személyijövedelemadó-bevallást. 

Egyesült államokbeli otthonában, fűnyírás közben támadta meg a szomszédja Rand Paul kentuckyi republikánus szenátort, a politikusnak eltört a bordája, a támadót letartóztatták – jelentette az amerikai sajtó szombaton.

Hamisítvány volt az a 139 évesnek mondott skót whisky, amelynek egyetlen kortyáért 10 ezer svájci frankot (2,6 millió forint) fizetett a nyáron egy tehetős kínai kuncsaft egy svájci szállodában – írja a BBC.

(Budaörs, 2017. november 5. – Budaörsi Infó)  Budaörs először ad otthont az Országos Rajzfilmünnep eseményeinek 2017. november 4-5. között. A Rajzfilmünnep budaörsi programjai a legkisebb gyerekektől a pályaválasztás előtt fiatalokig, a legkülönbözőbb korosztályok számára kínálja a közösségi filmnézés élményét. Még egy napig élvezhetik a meséket Budaörsön az érdeklődők. 

A nyomtatott sajtóban és az interneten különféle tájékoztatást találhat tűzifavásárlással kapcsolatban. Az alábbiakban összefoglaltuk azt az ismeretanyagot és hasznos tanácsokat, amelyek segítik a vásárlót a jelenlegi tűzifapiacon való eligazodásban.

(Budaörs, 2017. november 5. – Budaörsi Infó) 2017. november 3-án Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Csenger-Zalán Zsolt a térség országgyűlési képviselője meghívására a nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében Budaörsön tartott lakossági fórumot.

(Budaörs, 2017. november 4. – Budaörsi Infó) A Fővárosi Vízművek Zrt. megbízásából 2017. november 3-án megkezdték a Kisfaludy utca víznyomócső rekonstrukcióját. 

(Budaörs, 2017. november 4.- Budaörsi Infó) Itt vannak a hivatalos adatok az Országos Rendőr-főkapitányság információi szerint, hogy hol lesznek a hétvégén traffipaxok Pest megyében. Lassan járj, tovább érsz, de ha nem is lesz így, legalább biztos hogy nem kapsz büntetést.

A 30 méter hosszú “üres tér” vagy “üreg” a piramis 47 méter hosszú nagy galériája felett helyezkedik el.