Tüntettek Budapesten a Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentése miatt

A Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentése miatt tüntettek az intézmény diákjai, pedagógusok, szülők és szimpatizánsok hétfőn Budapesten, az oktatásért felelős Belügyminisztérium épülete előtt.

 

 

Azt követelték, hogy vonják vissza az igazgató, Mészáros Csaba felmentéséről hozott döntést, egyben kiálltak a mobiltelefonok iskolai használata mellett. „A mi telefonjainkat nem fogják elvenni, Magyarország előre megy, nem hátra” – hangoztatta több diákszónok.

Felhőfi-Kiss Levente volt madáchos diák a demonstráción azt mondta, hogy a telefonok nem szükségszerű használatát eddig is szabályozták az iskola házirendjében. „Nekünk a digitális világ az életünk” – fogalmazott.

Pizarro-Iványi Júlia, a Wesley János óvoda, általános iskola és gimnázium intézményvezetője azt mondta, a hatalom bezárja az intézményeiket, visszavonja az óvodák és iskolák működési engedélyét. Ám szerinte mindig van választás, az ellenállás. Ha diák, szülő, vagy tanár vagy, állj ki az igazságért az igazságtalanságok ellen – mondta.

Berta Beáta és Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom aktivistái úgy vélekedtek, hogy 2022 óta számos retorzió érte az oktatásban dolgozókat: 2022-ben például egy rendőr lett az oktatási miniszter, majd megkezdődött a polgári engedetlenséggel élő pedagógusok elbocsátása, megszületett a státustörvény, sok, a pedagógusok mellett kiálló igazgató pályázatát nem fogadták el, illetve bezárták a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményeit.

Dukán András Ferenc volt madáchos tanár felidézte, hogy egy éve „kamuindokkal” azért bocsátották el, mert csatlakozott a polgári engedetlenséghez, most pedig szintén „kamuindokkal” mentették fel a Madách igazgatóját.

Szabó Anita szülő úgy vélekedett, hogy egy újságcikk miatt rúgták ki az igazgatót, ezzel pedig üzentek a többi intézményvezetőnek is.

Benkő Botond volt madáchos diák emlékeztetett arra: ma úgy nőnek fel a gyerekek, hogy digitális eszközök veszik körül őket. „Ezt a világot akarják elvenni tőlünk” – mondta.

A demonstráció végén a gimnázium énekkara búcsúztatta Mészáros Csabát.

(mti)


Borítókép: Budapest, 2024. szeptember 2. Résztvevők a Belügyminisztérium épülete előtt tartott tüntetésen, ahol a Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentése miatt tüntettek az intézmény diákjai, pedagógusok, szülők és szimpatizánsok 2024. szeptember 2-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.