Családi programok a Országos Széchényi Könyvtárban szombaton

Nyílt nap keretében egész napos ingyenes családi programokkal várja az érdeklődőket az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szombaton a Nemzeti Örökség Intézete által indított Történelmi és Nemzeti Emlékhelyek Napja és az ENSZ kezdeményezte család nemzetközi napja alkalmából -közölte az OSZK.

 

 

A közlemény szerint szombaton az érdeklődők a könyvtár első állandó, Esszencia című kiállítását tekinthetik meg. A tavaly novemberben, a könyvtár alapításának 220. évfordulója alkalmából nyílt – az alapító, Széchényi Ferenc gróf és a könyvtár története előtt tisztelgő, valamint a Corvina könyvtárat is felidéző – kiállítás bemutatja a nemzeti könyvtár több mint tízmilliós gyűjteményének magvát és különlegességeit, illetve az alapítót és családját. A falakon, a tárlókban és az érintőképernyők segítségével elbeszélt több, önállóan is értelmezhető kiállítási részterület egy-egy fő témát, vetületet emel ki. A tárlat az épület két szintjén látható.

A vendégek vezetett épületsétákon megismerhetik a Budavári Palota F épületének történetét, sőt találhatnak olyan részeket is, amelyek őriznek még egy-egy darabot az eredeti királyi palotából. Az OSZK újonnan indított Vársétáin felfedezhetik a budai Vár területén található címer- és épületdíszeket, szobrokba foglalt állatábrázolásokat.

Mint írják, a könyvtár raktársétáin az épület adottságait teljes mértékben kihasználó és külső szemmel nem látható raktárelrendezések, valamint a kincseket őrző toronyraktárak is izgalmas pillanatokat kínálnak az érdeklődőknek. A Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan a könyvtár fotótárában filmvetítés lesz; a legkisebbek számára pedig diafilmeket vetítenek – olvasható a közleményben.

A kézműves sarokban a család együtt játszhat a Gondosdesign óriási kirakóival, készíthet könyvjelzőt és hűtőmágnest a könyvtár gyűjteményeiben megtalálható ismert plakátokból, fotókból. Lesz könyvecskekészítés, valamint kicsik és nagyok többrétegű 3D-s képeket készíthetnek állat- és járműgrafikákkal, rajzolással és ragasztással – áll az összegzésben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.