Budaörsiek a Tour de Hongrie-n – A Fillari Team idén is szervez közös kitekerést és szurkolást

(Budaörs, 2023. május 11. – Budaörsi Infó) A 44. Tour de Hongrie 2023. május 10–14. között kerül megrendezésre. 5 nap ünnep a szurkolóknak, a 22 résztvevő csapat 132 versenyzőjére pedig 879 km és 7125 m szintkülönbség vár. Természetesen a budaörsi Fillari Team csapat tagjai is részt vesznek a versenyen.

 

 

A versenynek két kiemelkedő szakasza van, ahol eldőlhet az összetett sorsa, ez a Kaposvár-Pécs és a Martonvásár-Dobogókő szakaszok. Már az előző években is minőségi volt a résztvevő versenyzők névsora, amit idén tovább tudtak fokozni a szervezők és a csapatok.

Hugauf Marcell, a Fillari Team vezetője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a legnevesebb sprinterek mellett, az összetett esélyesek között is világsztárokat köszönthetnek.

 

 

hugaufmarcell

 

„Mi, mint szurkolók, fanatikusok, rajongók, amatőr kerékpárosok, vagy csak érdeklődők, a szurkolásunkkal emelhetjük az esemény fényét. Aki az elmúlt években kint volt az utak mellett, az tudja, hogy mekkora élmény és buli ez nekünk, szurkolóknak is.

Örök emlék, mikor a barátokkal, csapattársakkal és bringás ismerősökkel együtt ordítunk az elhaladó mezőnynek. Az elmúlt évekhez hasonlóan – lassan már hagyományként – a Fillari Team Budaörs Kerékpáros Sportegyesület idén is szervez közös kitekerést és szurkolást egy Budapest közeli szakaszra.

2023-ban ez a Martonvásár-Dobogókő közötti etap, annak is a pilisszántói emelkedője, amit sokan Mészégetőként ismerhetnek. Az útvonalvezetés különlegessége, hogy a tavalyi etyeki szakaszhoz hasonlóan, a mezőny 3x mássza meg az 1,8 km / 9%-os falat, melynek tetején hegyi részhajrá van kijelölve.

Nekünk szurkolóknak kell ennél jobb?! Nehezen! A versenyzők itt relatív lassan fognak haladni, akciókra van kilátás és mindezt 3x teszi meg a mezőny, mi pedig 3x szurkolhatunk.

A közös kitekerés a budaörsi Városházától indul, csatlakozási pont a Szent Gellért tér, majd a Flórián tér.

 

 

tourdehoungrie

 


A tervezett indulási időpontok az alábbiak, figyelembe véve az útlezárásokat:

Az elmúlt években ~100 fő részvételével tekertünk ki az 1-1 kiválasztott szakaszra. Mindig hatalmas élmény volt a barátokkal, ismerősökkel és más amatőr kerékpárosokkal való közös kerékpározás, de egyben kiemelt odafigyelést is igényelt.

Ezt megtámogatandó, idén még nagyobb figyelmet és energiát szenteltünk a kitekerés biztonságának növelésére. A RetroBiker és a CoverMarket csapatával együttműködve 3 motoros fogja kísérni a bolyt, a KRESZ szabályainak betartása mellett!”


 

 

tourde

 

A Fillari Team kiemelten kéri, hogy egymásra és a közlekedés többi résztvevőjére odafigyelve közlekedjünk, illetve az alábbi pontok betartását és figyelembevételét!

• Bukósisak viselése kötelező!

• Mindenki saját felelősségre, biztos kerékpárkezelési tudással és a 45 km letekeréséhez szükséges állóképeséggel vegyen részt!

• A tempó moderált lesz (26-30 km/h), igazodva a közlekedési helyzetekhez! Az esetleges leszakadókkal a helyszínen találkozunk.

• A Fillari csapat tagjainak a kéréseit tartsuk be!

• Az útvonalon kettő kritikus pont lesz, ami kiemelt figyelmet igényel: a Döbrentei téren a Döbrentei utcai kerékpárútra való ráfordulás jobbra, illetve a Szentendrei úton a Czetz János uta magasságában lévő lámpás kereszteződésnél való balra fordulás.

• A helyszínen mindenkitől kulturált szurkolást kérünk! Mellőzzük a belógatott telefont, zászlókat, táblákat stb.

• Az eseményen résztvevők hozzájárulnak, hogy a kitekerés és szurkolás alatt videók és képek készüljenek!

A résztvevők az elkészült anyagot a továbbiakban privát célra használhatják, melyet az egyesület oldalán és az esemény alatt teszik közzé.

 

Hugauf Marcell hozzátetette, hogy Pilisszántó polgármesterével egyeztetve azt a tájékoztatást kapták, hogy a helyszínen lesznek étel-ital kitelepülések/ vételi lehetőségek, mobil toi-toi-ok, illetve a helyi civil közösségek, csoportok és egyesületek is készülnek performanszokkal.

„Mindenkinek önfeledt és örömteli szurkolást kívánunk az ország egész területén! Mi pedig szeretettel várunk minden amatőr és lelkes kerékpárost a pilisszántói közös kitekerésre és szurkolásra!”

 

 

tour3

 

További információk a Fillari Team Budaörs Kerékpáros Sportegyesület oldalán és az esemény alatt lesznek követhetők, olvashatók.

Esemény linkjét ide kattintva találják, az útvonal linkjét pedig itt.

 

 

tourdehoungrie

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.