Idén csaknem ötven cégnél nézhetik meg a gyerekek, hol dolgoznak a szüleik

Idén csaknem ötven cég vesz részt a Három királyfi, három királylány mozgalom #mutiholdolgozol kampányában, amelynek köszönhetően a gyerekek bepillantást nyerhetnek szüleik munkahelyének világába.

 

 

A mozgalom közleményében azt írta, hogy immár ötödik alkalommal hirdették meg a kampányt, amelyhez csatlakoznak kis-, közepes és nagyvállalatok, az IT-szektortól a bankszektoron keresztül a reklámügynökségig, gyárak és szellemi munkaerőt foglalkoztatók is, a legtöbben április 6-án vagy 11-én nyitják meg kapuikat a gyerekek előtt.

A kampány során a vállalatok egyszerre tudják megmutatni saját arcukat és élhetik meg a közös, több céggel együttes fellépés erejét, egymás támogatásának élményét, továbbá erősíthetik a közösségi érzést és az empátiát a munkavállalók között – emelték ki.

Hozzátették, a részt vevő cégeknél minden évben több ezer gyermek – az óvodásoktól a tinédzserekig – nézheti meg, hogyan működik egy munkahely.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.