Nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson vasárnap 10 és 16 óra között, az érdeklődők még jelentkezhetnek a februárban induló gyermekvasutas ...

Premier előtt mutatták be csütörtökön Budapesten A helység kalapácsa című filmes adaptációt, amely Petőfi Sándor azonos című eposzparódiája alapján készült és január 22-én lesz látható a Duna csatornán – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az ...

Meghalt Mécs Imre 1956-os halálraítélt, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapítótagja, volt országgyűlési képviselő – erősítette meg a család az MTI-nek. A politikus halálhírét családja tette közzé a Facebookon ...

(Budaörs, 2023. január 20. – Budaörsi Infó) A Budaörs Városi Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület működését önkormányzati támogatásból és pályázatokból, támogatásokból oldja meg. Idén ismét tudtak néhány új eszközt vásárolni, ami megkönnyíti majd az önkéntesek ...

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a múlt héten 23 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti ...

Az Országgyűlés által decemberben elfogadott egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően időben és területileg is fokozatosan megkezdődik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése, elsőként Hajdú-Bihar vármegyében változik a rendszer ...

Állásbörzére várják az érdeklődőket a Rendőrségi Igazgatási Központban február 9-én 10 és 14 óra között – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs ...

Magyarország minden vármegyéjében emelkedett a meghirdetett állásokra leadott jelentkezések száma tavaly a negyedik negyedévben, országos átlagban 34 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest, a feladott álláshirdetések száma ugyanakkor 17 százalékkal csökkent – közölte a Profession.hu saját adatbázisa ...

Február elején ér földközelbe a zöldes fényben derengő C/2022 E3 (ZTF) nevű üstökös, amely Magyarországról is látható ...

Romániában rendhagyó megoldásként péntektől drónokkal szállítják a biológiai mintákat a nagyváradi kórházakból a megyei kórház laboratóriumába – jelentette az Agerpres román ...

(Budaörs, 2023. január 19. – Budaörsi Infó/NAV) Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, annak érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője az adóelőleg kiszámításához mielőbb, már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket. A leggyorsabb megoldás az online ...

(Budaörs, 2023. január 19. – Budaörsi Infó) Madarász Dóra bejutott a legjobb 16 közé egyesben a dohai, contender besorolású asztalitenisz ...