Füles, Micimackó és a többiek – Megtartották a második oktatási dialógusfórumot Budaörsön

(Budaörs, 2023. január 13. – Budaörsi Infó) 2022. január 12-én tartották meg a második oktatási kerekasztal beszélgetést a budaörsi Városházán. 2022. november 24-én került sor az elsőre.

 

 

Budaörsi iskolák vezetői, dolgozói és diákjai is képviseltették magukat. Mindezek mellett jelen voltak még szülők és a média munkatársai is.

8 óvoda képviseltette magát és 5 iskolából érkeztek résztvevők.

A találkozások célja, hogy konstruktív javaslatok segítségével előremutató megoldásoknak tudjanak hangot adni úgy, hogy minden érintettnek lehetőséget biztosítanak a felszólalásra.

A szervezők korábbi sajtótájékoztatójukon annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy időszerű, és nagyon indokolt lenne, ha az iskolák, óvodák minden szereplőjének képviselői összeülnének, hogy kezdődhessen végre párbeszéd arról, hogy ki mit vár a XXI. százai magyar oktatástól, neveléstől.

 

oktatasikerekasztal20230113 (10)

 

A jelenlévőket elsőként Tollner József és Szilágyi Kitty köszöntötte. Megköszönték a jelenlévőknek, hogy eljöttek és részt vesznek az alkotómunkában.

Szilágyi Kitty kiemelte, hogy az eddig létrejött közösséget szeretnék megerősíteni.

„A második pontot fogjuk átbeszélni. Fontos az összes érintett szereplő összefogása. Meg kell osztanunk a tapasztalatinkat helyi és országos szinten is.

A közösség különböző tajgai nélkül nem jöhetett volna létre ez a kezdeményezés…”

 

 

oktatasikerekasztal20230113 (3)

 

 

Tollner József Budaörsi Infónak elmondta, hogy összesen 9 alkalmat terveznek, de ez attól függ, hogy hogyan döntenek a programon résztvevők. A tegnapi találkozó a második alkalom volt.

 

A beszélgetés koordinátora Máthé Barbara, a Civil Bázis képviselője volt.

 

oktatasikerekasztal20230113 (2)

 

 

A fórum elején bemutatták a legutóbbi találkozó összefoglaló videóját, majd pedig elkezdődött az érdemi munka.

 

Először Dr. Zeller Judit, jogász a TASZ képviseletében tartott egy gondolatébresztő előadást a témával kapcsolatban.

 

 

oktatasikerekasztal20230113 (11)

 

A jogász kiemelte, hogy az oktatási közegben látható az az általános keretrendszer, amiben a kormányzati politika létezik. A kritikus hangokokat pedig el szeretnék hallgattatni.

„Biztosan láttátok, olyan mintha két párhuzamos valóság létezne: az egyik valóság az, hogy van egy nyolcvanezres tüntetés Budapesten, ám a másik szerint ebből semmi sem látszik, mert a kormányzati média letagadja ennek a létét.

Már egy egész csokorra való tapasztalatunk van. Érkeztek hozzánk mindenféle ötletek tankerületektől, iskolai vezetőktől, vagy azoktól, akik nem értenek egyet az oktatási rendszer kritizálásával (őket vetették be, hogy megfélemlítsék azokat, akik kritizálták a kormányt).

A pedagógus-oldalnak a sztrájk és a polgári engedetlenség eszköze van a kezében. Mindkét intézmény óriási támadásokat kapott. Sok pedagógus jelezte, hogy megtiltották hogy polgári engedetlenkedjen.

A polgári engedetlenkedő tanároknak maguknak kell gondoskodniuk a helyettesítésről. A sztrájkolók biztosan kockáztatják, hogy valamilyen anyagi kárt fognak elszenvedni.

Az az út, ami az én szervezetem feladata: a jogi eljárások megindítása, az utolsó dolog kellene hogy legyen.

Az a tapasztalat, hogy akik utánajártak, hogy lehet-e velük szemben ilyen eszközöket használni, és rájöttek arra, hogy ezek üres fenyegetések, azok mindezeket vissza is tudták verni.

Jogászként azt mondanám, hogy jogtudatosak legyünk, ez biztonságot ad az egyén számára. Mi arra törekszünk, hogy ez hozzáférhető legyen mindenki számára. Vannak olyan esetek amikor ezen túlmutató eszközökre van szükség.

A tanulók annyit kockáztatnak mint a tanárok a pályájukon. Erre is szép számmal láttunk példát. A diákokat is abszurd módon fenyegették meg. Volt ahol be kellett számolni arról, hogy részt vettek egy demonstráción. Volt hogy igazolatlant, vagy egyest kapott a diák. Talán a legsúlyosabb annak a pécsi diáklánynak a története – Pankotai Lilinek –, aki eljutott odáig, hogy el kellett jönnie a gimnáziumából. Nem azért mert kirúgták, hanem olyanná tették a helyzetét, hogy nem volt más választása…

Fontos, hogy a saját pozíciónkkal és a jogainkkal tisztában legyünk!”

 

 

oktatasikerekasztal20230113 (6)

 

 

A jelenlévők kérdezhettek is a jogásztól

 

Többen arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora esély van arra, hogy visszahelyezzék azokat a pedagógusokat akiket kirúgtak, vagy mit tehet a tanár, ha megszüntetik a munkaviszonyát. Az is felmerült, hogy megjósolhatóak-e a következő események.

 

Dr. Zeller Judit kifejtette, hogy próbálták feltárni, hogy milyen rendszer szerint rúgták ki az embereket, de nem tudják azt mondani, hogy mennyi polgári engedetlenség kell ahhoz, hogy valakit elbocsátsanak.

„Ha jogi útra terelődnek ezek az ügyek, akkor nem hiszem hogy első fokon meg lehet őket nyerni, de tovább kell menni, úgy látok rá esélyt.”

 

Az Illyés Gyula Gimnázium egyik tanára elmondta, hogy január 12-én 11 kollégájával együtt bekérették az összes polgári engedetlenségi adataikat (a Tankerület – a szerk.).

„Számíthatunk valamilyen retorzióra a következő hetekben, Ön szerint? December 1-je óta vagyunk folyamatosan engedetlenek. Most 27-en voltunk, akik jelentettük a médiának is, hogy polgári engedetlenek vagyunk. Lehet, hogy mind a 27 ember adatait bekérték, de én 11-el vagyok kapcsolatban.”

A Jogász erre a kérdésre azt válaszolta, hogy erre nem lehet tudni a választ, de ezt a folyamatot – véleménye szerint – csak a tömeg tudja megállítani. Nem bocsáthatják el az összes tanárt – jegyezte meg.

 

 

oktatasikerekasztal20230113 (9)

 

 

Egy másik résztvevő azt kérdezte, hogy hogyan lehet segíteni azoknak a pedagógusoknak, akikkel szemben retorziókat alkalmaznak? Lehet-e szakmai nyomást helyezni azokra, akik alkalmazzák a retorziót? Peren kívül, szakmailag le lehet győzni azokat a játékosokat, akik ebben részt vettek?

A Jogász kifejtette, hogy ez piciben elképzelhető, nagyban kevés esélyt lát rá.

„Ahol csak lehet a TASZ próbál kommunikálni a hatalmon lévőkkel, de ez eddig nem járt sok sikerrel.”

 

Van lehetőségünk a sztrájkon és a polgári engedetlenségen kívül valahogy máshogyan is fellépni, ami jogilag elfogadható? – hanzott el az újabb kérdés.

„A párbeszéd a megoldás. A lényeg, hogy minél szélesebb kör legyen az ügy mellé állítva. Növelhető az a bázis, aki az oktatási kritika rendszerét magáénak érzi. Jogi lehetőség nincs, ez nem egy jogi probléma, ez egy közéleti probléma.” – hangzott el a válasz.

 

 

oktatasikerekasztal20230113 (7)

 

 

A téma a második pont volt: MEGBECSÜLÉS A PEDAGÓGUSOKNAK!

 

Az Oktatási Kerekasztal beszélgetés második felében a második pontot tárgyalták át úgy, hogy csoportokra bontották a jelenlévőket. Ehhez a Micimackó című mese szereplőit használták fel. Mindenkitől azt kérték, hogy ahhoz az asztaltársasághoz csatlakozzon amivel a legjobban tud azonosulni.

 

 

 

9pont_szines

 

 

A jelenlévőket több csapatra osztották és elkezdték csapatonként a diskurzust arról, hogy hogyan lehetne javítani a pedagógusok megbecsülését. 

 

 

MEGBECSÜLÉS TÉMAKÖR

 

A megbecsülést négy szemszögből vizsgálták meg (Micimackó, Füles, Kanga és Zsebibaba, Bagoly).

Micimackó asztal résztvevőinek az volt a jellemzője, hogy a pohár mindig félig tele van, az örök optimisták gyűjtőhelye lett. Nekik azt kellett megvizsgálni, hogy milyen jó lehetőségek vannak.

Füles csoport tagjai negatívabban látják a világot. Ők a fájdalmakról és a hiányokról gyűjtöttek információkat.

A Kanga és Zsebibaba asztalnál a konstruktív megoldók foglaltak helyet. Nekik egy javaslatot kellett összeállítaniuk.

A Bagoly csapat tagjai pedig azok voltak, akik mindig a távlatokba néznek, nagy rendszereket hoznak létre. Nekik bele kellett helyezkedniük az oktatási döntéshozók bőrébe, és azt kellett megválaszolniuk, hogy mik lennének azok a döntések, amiknek a segítésével el lehetne indítani a folyamatot.

 

 

oktatasikerekasztal20230113 (16)

oktatasikerekasztal20230113 (15)

 

 

Az oktatási kerekasztal záró momentumaként a csoportok megosztották a gondolataikat a jelenlévőkkel.

 

Az első csoport képviselője Szűcs Gábor, tanár volt. Ő a bölcs bagoly feladatát ismertette.

– Először azt kell végig gondolni, hogy milyen országban élünk.

– A jelenlegi oktatási stratégia gyötri a diákokat, ezen változtatni kell.

– A politikának ki kell vonulnia az oktatásból.

– Fontos, hogy a tanárok, a környezetükben tekintélyek is legyenek. Fel kell emelni a fizetést is.

– Fontos, hogy a tanárok munkaidejét is csökkentsék.

– Rendezni kell a fenntartó kérését.

– A nehéz helyzetbe került iskolákat segíteni kell.

– Fontos az intézmények önálló gazdálkodása.

– Az iskolának a gyerekekről kell szólnia, és nem érheti hátrányos megkülönböztetés egy diákot sem.

 

 

oktatasikerekasztal20230113 (17)

oktatasikerekasztal20230113 (14)

 

 

A második, a Micimackó csoport volt. Az összefoglalót Mavi-Kovács Hajna mondta el.

„Próbáltunk pozitívok lenni. A legfontosabbnak azt gondoltuk, hogy igazgatónk legyen, ne intézményvezetőnk.”

– Az igazgató kapja meg a megfelelő segítséget, és legyen bevonva a döntésekbe.

– A pedagógusok kapjanak adminisztratív segítséget.

– Legyen döntési kompetenciája a pedagógusoknak.

–  A szülők is kapjanak döntési kompetenciát, és bemehessenek az iskolákba.

– Legyenek közös tevékenységek.

– Legyen együttműködés a gyerekek és a szülők között.

– Fontos, hogy ténylegesen ingyenes legyen az oktatás, mint Finn országban.

– Anyagi megbecsülésre van szükség, mert anélkül nem ér semmit az egész.

 

 

oktatasikerekasztal20230113 (18)

 

 

A harmadik csoport volt Füles. A gondolataikat Kisfalviné Lauder Andrea ismertette.

– A gyerekek aggódnak, hogy nincs osztályfőnökük.

– Kik fognak tanítani?

– Hogyan leszek mérnök, ha nincsenek tanárok?

– A diákok telis-tele vannak bizonytalansággal.

– A szülők azt tapasztalják, hogy a pedagógusok nem tanítanak, és azt mondják hogy tanítsanak, a másik oldal pedig drukkol, hogy elérjék a céljaikat.

– Mi lesz a gyerekem jövőjére, sokan ezért aggódnak.

– Ki az aki felügyeli majd a diákokat, kap e minőségi oktatást a diák, hiszen nincsen tanár?

– Ilyen pedagógus hiány mellett mit lehet még tenni?

– A pedagógusok tájékozatlanok, több információra lenne szükségük ahhoz, hogy reálisabban lássák a helyzetüket. Többet kellene beszélgetni. Túl sok az adminisztráció.

– Fenntartó aggódik, hogy nem lesz elég munkaerő.

– Mindenki aggódik mindenen.

– A tanár szakok nem tiszteletreméltóak.

 

 

oktatasikerekasztal20230113 (19)

 

 

A negyedik, Kanga és Zsebibaba csoport teljesítmény értékelést végzett, amit két diák mutatott be.

– A teljesítményértékelés alapja az átláthatóság lenne.

– Fontos lenne, hogy az oktatás minden szereplője tudja értékelni a másik teljesítményét.

– Legyen egy kölcsönös bizalom ebben.

– Egy ilyen rendszerhez, hogy létjogosultsága legyen szükséges néhány feltétel: pl a tanárok megkapják ami szükséges a munkájukhoz, és megkapják azt az anyagi megbecsülést is, ami kell a munkájukhoz.

– Intézményi kerekasztalokat kellene létrehozni, arról hogy mi megy jó irányban az iskolában, és az egész oktatásban.

– Fontos ebben a rendszerben a nyílt kommunikáció, hogy minden vélemény ugyanannyit érjen, mindenki tájékozódhasson.

– Minden szereplőt be kell vonni az értékelésbe.

– Az érétkelési rendszer ne csak a pedagógusokra terjedjen ki, hanem az igazgatót és a fentartót is lehessen értékelni.

– Ki kell alakítani egy olyan szempontrendszert, amiben a vélemények strukturáltan jelennek meg.

– Fontosnak gondoljuk, hogy ez az értékelés egy motiváló dolog lenne, és nem egy megfélemlítés.

– Nem bérelvonás, hanem bérnövelés legyen a következménye.

– Jó lenne ha az értékelés végén lehetne javaslatokat tenni.

– Jó lenne szakértőket is bevonni ebbe a rendszerbe.

 

 

oktatasikerekasztal20230113 (20)

 

oktatasikerekasztal20230113 (13)

 

oktatasikerekasztal20230113 (21)

oktatasikerekasztal20230113 (1)

 

 

Hogy mikor a következő oktatási kerekasztal még pontosan nem lehet tudni, de a szervezők elmondása szerint hamarosan kiderül.

 

(Budaörsi Infó)

 

 

Kapcsolódó cikkünk a témával kapcsolatban:

Megtartották az első oktatási kerekasztal beszélgetést Budaörsön

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.