Asztalitenisz csapat Eb – Újabb magyar vereség a selejtezőben

(Budaörs, 2022. november 17. – Budaörsi Infó) A magyar női asztalitenisz-válogatott sérülésekkel tarkított találkozón 3-1-re kikapott szerdán a vendég románoktól a 2023-as csapat Európa-bajnokság selejtezőjében, Budaörsön.

 

 

Bátorfi Zoltán együttesét Madarász Dóra, Póta Georgina és Dari Helga alkotta, mindhárman duplán hazai környezetben szerepeltek, ugyanis egyformán a budaörsi klubot erősítik.

A találkozó nem indult jól magyar szempontból, a világranglistán 75. Madarász ugyanis három szoros szettben kikapott a rivális papíron leggyengébb játékosától, Andreea Dragomantól (94.), majd Darinak (297.) ugyan sikerült egy szettet elcsennie a világ élvonalához tartozó, marosvásárhelyi születésű Szőcs Bernadette-től (26.), de ő is alulmaradt, így két meccs után már 2-0-ra vezettek a vendégek.

A harmadik találkozón két rutinos játékos, a kétszeres Európa-bajnok Póta (63.) és a nyolcszoros kontinenselső Elizabeta Samara (33.) csapott volna össze egymással, a várt csata azonban elmaradt, mivel Samara sérülten játszott, a harmadik játszmában fel is adta a küzdelmet, ezzel Magyarország szépített.

Sérülésből aztán kijutott a házigazdáknak is, a negyedik párban, Madarász és Szőcs találkozóján előbbi az első szett végén beütötte a jobb könyökét az asztal sarkába, hosszasan ápolták, de aztán folytatni tudta a játékot. A következő játszmát be is söpörte, végül azonban érvényesült a papírforma, Szőcs ismét négy szettben nyert, s ezzel egyben meg is nyerte a találkozót csapatának.

A román együttes az előző három Eb-n egyformán döntőt játszhatott, kétszer meg is nyerte azt.

A hármas csoportnak Törökország a harmadik tagja, az eddigi két meccsen a románok 3-0-ra megverték a törököket, a magyarok pedig 3-1-re kikaptak Isztambulban. Az első két helyezett jut ki a jövő szeptemberben Malmőben sorra kerülő Eb-re. A harmadikak a B jelű csoportok továbbjutóival küzdenek meg a még kiadó Eb-helyekért. A csoport további mérkőzéseire jövő év elején kerül sor.

 

Eredmény (az európai szövetség honlapja alapján):

A1-es csoport:

Magyarország-Románia 1-3
————————
Madarász Dóra-Andreea Dragoman 0-3 (-12, -13, -7)
Dari Helga-Szőcs Bernadette 1-3 (-9, -7, 7, -2)
Póta Georgina-Elizabeta Samara 3-0 (4, 5, 0) – Samara a harmadik szettben sérülés miatt feladta
Madarász-Szőcs 1-3 (-8, 8, -5, -8)

 

A csoport állása:

1. Románia 4 pont,
2. Törökország 3,
3. Magyarország 2

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.