Ismét az ország legjobbjai között a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium

(Budaörs, 2022. október 20. – Budaörsi Infó) Megjelent a HVG 2023-as gimnáziumi rangsora, amelyből többek közt kiderül: a száz legjobb gimnázium dobogósai ugyanazok, csak a sorrendjük más. A legjobb százban egyébként minden megyének van képviselője. A budaörsi Illyés a tavalyi 12. helyről több pozíciót javítva az első tízben végzett, vidéki iskolaként pedig az első az országban!

 

 

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum a hetedik legjobb gimnázium az országban, a vidéki gimnáziumok közül pedig az első.

A tavalyi harmadik ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium lett az első, míg a tavaly holtversenyben első helyezettek közül az V. kerületi Eötvös József Gimnázium lett a második, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium pedig a harmadik.

Míg tavaly csak egy vidéki gimnázium fért be a legjobb tíz közé, most amint látható, két intézmény is van a listán: a budaörsi Illyés a 12. helyről került a hetedikre, a veszprémi Lovassy pedig a 25.-ről, azaz 15 helyet javított.

 

 

pedagogussztrajk2022_01_31 (25)illyes

 

 

Íme a legjobb tíz gimnázium a HVG rangsora szerint (a két hetedik helyezett azonos pontszámot kapott):

1. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest)

2. Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

3. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

4. Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

5. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium (Budapest)

6. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest)

7. Városmajori Gimnázium (Budapest)

7. Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum

9. VII. kerületi Madách Imre Gimnázium

10. Lovassy László Gimnázium (Veszprém)

 

 

ILLYES55 (17)

 

 

Gratulálunk!

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.