Toldi – Szombat este tartották Jankovics Marcell utolsó filmjének a díszbemutatóját

Szombat este tartották a tavaly elhunyt Jankovics Marcell utolsó munkája, a Toldi című egészestés animációs film díszbemutatóját Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Áder János volt köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke részvételével.

 

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) elnöke a díszbemutatón hangsúlyozta: Jankovics Marcell életműve, univerzuma egészen páratlan, munkájával olyan értéket teremtett, amely nem csak nekünk magyaroknak, de az egész világban érvényes és értékes.

Legutóbb tizenegy évvel ezelőtt, 2011-ben mutatták be Jankovics Marcell Az ember tragédiája című filmjét. A kormánybiztos szerint az alkotó életművének méltó lezárása a Toldi sorozat és mozifilm.

Káel Csaba kiemelte: Jankovics Marcell az animáció határtalan lehetőségeit felhasználva hozta létre műveit, amelyekben keveredik a mozgókép, az irodalom, hagyomány, értékőrzés és értékteremtés. Jankovics Marcell legnagyobb zsenialitása stílusa és egyéni látásmódja mellett az, hogy széles közönség számára tudott alkotni és közben nem kötött kompromisszumokat a művészet területén – mondta.

Kitért arra, hogy az NFI elkötelezett a Jankovics-életmű ápolása és közzététele mellett. Legjelentősebb alkotásai teljeskörűen felújítva érhetők el az intézet Filmio nevű streaming-oldalán – hívta fel a figyelmet.

Mikulás Ferenc producer, a Kecskemétfilm Kft. igazgatója, producer arról beszélt, hogy Áder János korábbi köztársasági elnök kezdeményezésére az Arany János-emlékév alkalmából jött az ötlet kezdetben a Toldi sorozat, majd az egészestés filmváltozat megvalósítására. Rendezőnek a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jankovics Marcellt kérték fel. A Toldi mozifilm társrendezője Csákovics Lajos, zeneszerzője Selmeczi György volt. A rendkívüli igényességgel megalkotott mozifilm a Kecskemétfilm 100 alkotója több mint háromévnyi munkájának eredményeként jött létre – hangsúlyozta.

 

Csákovics Lajos társrendező (b7) és Mikulás Ferenc producer, a Kecskemétfilm Kft. igazgatója (b10) köszönti az alkotókat Jankovics Marcell Toldi című egész estés animációs filmjének díszbemutatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2022. október 15-én.

Csákovics Lajos társrendező (b7) és Mikulás Ferenc producer, a Kecskemétfilm Kft. igazgatója (b10) köszönti az alkotókat Jankovics Marcell Toldi című egész estés animációs filmjének díszbemutatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2022. október 15-én.

 

A film a Nemzeti Filmintézet, a Magyar Nemzeti Bank és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) támogatásával jött létre. A díszbemutatón elhangzott: a film Jankovics Marcell születésnapja előtti napon, október 20-án kerül a magyar mozikba a Kecskemétfilm és Mozinet forgalmazásában.

A bemutató után Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a közmédiának nyilatkozva elmondta: az Arany János-emlékév kapcsán írtak ki pályázatot Arany János műveinek feldolgozására, amelyet a Kecskemétfilm nyert egy Toldi-rajzfilmsorozattal.

A vezérigazgató megemlékezett Jankovics Marcellról, a film rendezőjéről és a karakterek kitalálójáról, akinek ez volt az utolsó alkotása.

Papp Dániel fontosnak nevezte a Toldit, mert sok év után az első olyan animációs mű, amelyet a közmédia gyártatni tudott és műsorra is tűz.

Úgy fogalmazott: a Kecskemétfilm stúdióval kiváló az MTVA kapcsolata, korábban a Magyar népmesék és a Vízipók csodapók kapcsán is együttműködtek már, és garanciát jelentenek a minőségre.

A film csütörtöki mozipremierjét követően pénteken a Duna csatornán sugározzák majd az animáció Repül a nehéz kő című werkfilmjét, a teljes filmet pedig a mozivetítést követően tűzik műsorra – tette hozzá.

Áder János korábbi köztársasági elnök fantasztikusnak nevezte a fimet. A közmédiának nyilatkozva azt mondta: már amikor először látta Jankovics Marcell figuraterveit és az első három éneket, biztos volt abban, hogy jó lesz. Megérte várni a mozifilm változat elkészülésére, sok további “apró finomsággal” gazdagították az alkotók a filmet az első változathoz képest – biztatta a közönséget arra, hogy nézzék meg Jankovics Marcell utolsó filmjét.

A volt államfő úgy vélekedett, hogy Arany János Toldija, Jankovics Marcell képi leleménye és a zene összeérett, fantasztikus élmény lesz. Felidézte: az Arany János Emlékbizottság – amelynek elnökeként is tevékenykedett – sok jó ötletet támogatott, de a koronát a programok tetejére a Toldiból készült rajzfilm teszi fel.

Áder János szerint mivel vizualizált világban élünk, képi segítséggel még jobban be tudják majd fogadni az Arany János által írt szöveget a fiatalok, ami a mű és a film népszerűségét is növelheti.

Emlékeztetett: tizenegy éve nem mutattak be magyar rajzfilmet moziban, de a magyar rajzfilmes kultúra és hagyomány, valamint az alkotók tehetsége garancia arra, hogy évente, kétévente újabb és újabb egész estés mozirajzfilmek születhessenek.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.