Péntektől pályázhatnak a fesztiválok az EFFEA támogatására

Pénteken teszi közzé az Európai Fesztiválszövetség az EFFEA első pályázati felhívását: feltörekvő művészek támogatására negyvennégy európai ország fesztiváljai adhatnak be pályázatot november 15-ig.

 

 

Az EFFEA (European Festivals Fund for Emerging Artists – Európai Fesztiválalap a Feltörekvő Művészekért) első pályázati ciklusa október 14-én nyílik meg. A 27 EU-tagállam, a Kreatív Európa programban résztvevő 13 ország, valamint további négy állam fesztiváljai összesen ötven támogatásra pályázhatnak – közölte az Európai Fesztiválszövetség magyarországi partnere, a Summa Artium kedden az MTI-vel.

Mint kiemelik, a fesztiválok a közönség számára gyakran még ismeretlen tehetségek felkutatói és bemutatói, így az ugródeszkát jelenthetik egy-egy művész karrierjében.

Az Európai Fesztiválalap a Feltörekvő Művészekért olyan rendszert kínál a fesztiválok számára, amely lehetővé teszi, hogy európai szinten fejlesszék a feltörekvő művészek karrierjét – idézi a közlemény Haris Pasovic, az EFFEA zsűrielnökének szavait.

A pályázatot benyújtó fesztiválnak két másik fesztivállal együttműködve, közösen kell segítenie egy feltörekvő művész vagy társulat alkotómunkáját rezidenciaprogram és vendégfellépések megvalósításával a 2023. február 1. és 2023. december 31. közötti időszakban.

A következő három év során ötven rezidenciaprogram jön létre a támogatott fesztiválok szervezésében. Az alap a művészek európai ismertségét fogja segíteni, a művészek, a fesztiválok és a közönség igényei szerint – áll a közleményben.

A rezidenciaprogramok két kategóriában jöhetnek létre. A pályájuk kezdetén álló művészek számára az EFFEA Felfedezés kategóriájában negyven pályázati támogatást ítélnek oda egyenként nyolcezer euró összeggel. A rezidenciát biztosító fesztivál a két partnerfesztivállal lehetőséget teremt az alkotásra és a nemzetközi bemutatkozásra.

Az EFFEA Dobbantó kategóriájában tíz pályázati támogatást osztanak ki egyenként tizenötezer euró összeggel, hazájukban már befutott művészek számára, akik készen állnak arra, hogy nemzetközi szintre emeljék karrierjüket. A három együttműködő fesztivál segítségével Európa több színpadán mutathatják be tehetségüket.

A fesztiválok az EFFEA online felületén nyújthatják be pályázatukat november 15-ig, az eredményhirdetés 2023 januárjában lesz.

Az EFFEA az Európai Fesztiválszövetség kezdeményezése, létrejöttét résztámogatással segíti az Európai Unió, valamint tizenhárom partnerszervezet.

Az Európai Fesztiválszövetség október 13-án 12 órakor online tájékoztatót is tart a pályázatról, amelyre várják a regisztrációkat.

További információ az EFA honlapján a https://www.efa-aef.eu/en/effea/ linken érhető el.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.