Településvezetők nyílt levélben szólítják fel Orbán Viktort nemzeti energiacsúcs összehívására – Az aláírók között van Budaörs polgármestere is

(Budaörs, 2022. október 10. – Budaörsi Infó / mti) – Nyílt levélben szólítja fel több, nem kormánypárti vezetésű település Orbán Viktort miniszterelnököt, hogy hívja össze a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által kezdeményezett nemzeti energiacsúcsot és kezdjen azonnali párbeszédet a magyar önkormányzatokat képviselő szervezetekkel – tudatta Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala október 9-én vasárnap az MTI-vel.

 

A nyílt levélben azt írták, hogy a magyar települések veszélybe kerültek, és az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások megmaradásának biztosításához elkerülhetetlen a kormány azonnali cselekvése.

Az energiaválság és az elszabadult árak miatt kialakult megélhetési válság eddig nem tapasztalt szociális krízissel fenyeget, mert miközben a falvak és városok a működőképességük fenntartásáért küzdenek, egyre többen kérnek szociális támogatást az önkormányzatoktól – emelték ki.

Hozzátették: egyetlen polgármester sem akar intézményeket bezárni, mindent megtesznek az alapvető közszolgáltatások működtetéséért, mert megengedhetetlennek tartják, hogy „fűtetlen óvodákban és bölcsődélben fázzanak a gyerekek”.

„Amennyiben ezt miniszterelnök úr is elfogadhatatlannak tartja, úgy (…) azonnali párbeszédet kezd a magyar önkormányzatokat képviselő szervezetekkel” – írták.

A nemzeti energiacsúcs alkalom és lehetőség arra – tették hozzá -, hogy megoldási javaslatok kerüljenek az asztalra.

A levélben kiemelték: tudják, hogy „hazai és külső okok miatt az állami költségvetés is nehéz helyzetben van, ugyanakkor a kormány tárgyal az egyházi iskolák támogatásáról, de „az önkormányzati bölcsődék és óvodák fenntartásáról eddig nem volt hajlandó egyeztetni”.

A települések támogatásának forrása lehet „az önkormányzatoktól elvont adóbevétel visszaadása éppúgy, mint a megemelkedett energiaárak miatt keletkezett költségvetési többletbevétel” – fűzték hozzá.

Tárgyalást kezdeményeznek a levelet aláíró polgármesterek arról is, hogy „a Paksi Atomerőmű által 12 forintért megtermelt áramot az önkormányzatok ne 400 forintnál is magasabb áron kapják”. Miközben a paksi áramból minden magyar településen biztosítani lehetne a közszolgáltatások áramigényét, „megengedhetetlennek tartjuk, hogy egy közösségi beruházásként megépült erőmű termelésén egy állami tulajdonú cég a magyar települések kárára nyerészkedjen”.

A nyílt levél végén hangsúlyozták: hiszik, hogy a szociális krízis elkerülése, a magyar települések működőképességének fenntartása nemzeti érdek.

 

A levelet Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás is aláírta.

 

 

„Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnöknek

Tisztelt Miniszterelnök úr,

Az Ön kormánya az elmúlt években előszeretettel élt a veszélyhelyzeti kormányzás eszközeivel, most azonban oka és indoka van szembenézni egy valódi veszélyhelyzettel: a magyar települések veszélybe kerültek.

Az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások megmentése, így bölcsődék, óvodák, idősotthonok fenntartása, a közvilágítás, a közösségi közlekedés működtetése, a kulturális intézmények megmaradásának biztosítása a kormány azonnali cselekvését teszi elkerülhetetlenné.

Az energiaválság és az elszabadult árak miatt kialakult megélhetési válság eddig nem tapasztalt szociális krízissel fenyeget Magyarországon. Miközben a falvak és városok a működőképességük fenntartásáért küzdenek, egyre többen és többen kérnek szociális támogatást az önkormányzatoktól. Az önkormányzatok naponta hallják a polgárok segítségkérését, itt az ideje, hogy ezt a kormány is meghallja.

Egyetlen polgármester sem akar intézményeket bezárni, mindent megteszünk az alapvető közszolgáltatások működtetése érdekében. Mindannyian megengedhetetlennek tartjuk, hogy fűtetlen óvodákban és bölcsődélben fázzanak a gyerekek. Amennyiben ezt miniszterelnök úr is elfogadhatatlannak tartja, úgy haladéktalanul összehívja a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által kezdeményezett Nemzeti Energiacsúcsot és azonnali párbeszédet kezd a magyar önkormányzatokat képviselő szervezetekkel.

A Nemzeti Energiacsúcs alkalom és lehetőség arra, hogy a másra mutogatás, a bűnbakok keresése helyett végre megoldási javaslatok kerüljenek az asztalra. Tisztában vagyunk vele, hogy hazai és külső okok miatt az állami költségvetés is nehéz helyzetben van. Ugyanakkor a kormány tárgyal az egyházi iskolák támogatásáról, ám az önkormányzati bölcsődék és óvodák fenntartásáról eddig nem volt hajlandó egyeztetni. Hírek szólnak több milliárd forintos presztízsesemények szervezéséről, miközben alapvető közszolgáltatások biztosítása vált bizonytalanná a nem ritkán tíz, sőt hússzorosára emelkedett energiaköltségek miatt.

A magyar települések támogatásának forrása lehet az önkormányzatoktól elvont adóbevétel visszaadása éppúgy, mint a megemelkedett energiaárak miatt keletkezett költségvetési többletbevétel.

Tárgyalást kezdeményezünk arról is, hogy a Paksi Atomerőmű által 12 forintért megtermelt áramot az önkormányzatok ne 400 forintnál is magasabb áron kapják. Miközben a paksi áramból minden magyar településen biztosítani lehetne a közszolgáltatások áramigényét, megengedhetetlennek tartjuk, hogy egy közösségi beruházásként megépült erőmű termelésén egy állami tulajdonú cég a magyar települések kárára nyerészkedjen.

Hisszük, hogy a szociális krízis elkerülése, a magyar települések működőképességének fenntartása nemzeti érdek, ezért szólítjuk fel ismét miniszterelnök urat a Nemzeti Energiacsúcs haladéktalan összehívására.”

 

 

Az aláírók:

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere

Botka László, Szeged polgármestere

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere

Péterffy Attila, Pécs polgármestere

Nemény András, Szombathely polgármestere

Csőzik László, Érd polgármestere

Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere

Nyirati Klára, Baja polgármestere

Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere

Gémesi György, Gödöllő polgármestere

Máté Antal, Nyírbátor polgármestere

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere

Matkovich Ilona, Vác polgármestere

Göbl Richárd, Budakalász polgármestere

Leidinger István, Pomáz polgármestere

 

 

(Budaörsi Infó / mti)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.