Kormányinfó: meghosszabbították téli szünetet

Meghosszabbítják a téli szünetet az iskolákban, ezzel együtt pedig igazgatási szünet is lesz a kormányzatban – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

 

December 22-től január 8-ig fog tartani az iskolákban a téli szünet. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hozzátette, ez az intézkedés az őszi szünet rovására fog menni.

Gulyás Gergely kiemelte: ugyanebben az időszakban igazgatási szünet is van a kormányzatban, vagyis mindenkinek ki kell venni a szabadságát ekkor. Mindkét intézkedés célja, hogy energiát spóroljon meg a kormány.

Arról is szó esett újságírói kérdésre, hogy a legutóbbi rendeletek értelmében valóban 18 fokra lehet csak felfűteni az állami egyetemek előadótermeit.

Gulyás hozzátette ugyanakkor, hogy sem online oktatásban, sem pedig négynapos munkarendben nem gondolkodik a kormány, igyekeznek az élet mindennapos rendjét megtartani a spórolás mellett.

A miniszter arról is beszélt, hogy jövőre jelentős spórolásra és kormányzati segítségre lesz szüksége az önkormányzatoknak, így a nagyobb városok polgármestereivel le fognak ülni tárgyalni. Az ügyben Balla György miniszteri biztos jár el, akivel tárgyalások útján az önkormányzatoknak el kell fogadnia egy racionalizáló programot.

Újságírói kérdésre felvetették Gulyás Gergelynek, mi lesz azokkal a nyugdíjasokkal, akik később kapják meg a nyugdíjukat, mint ameddig a számlák befizetési határideje esedékes.

A miniszter megnyugtatta őket: ahogy eddig, úgy ezután sem számolnak fel egy héten belüli késve befizetés esetén késedelmi kamatot, a befizetési határidőket a következő hónaptól rendezni fogják.

Ugyanakkor azt is hozzátette: a fogyatékkal élők ellátásán idén nem tudnak növelni.

A Zöld Otthon Program folytatásáról is kérdezték a minisztert, aki annyit válaszolt: türelmet kér, még nem született erről döntés.
A miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy nincs tervben az IMF-vel való tárgyalás hitelfelvételről. Az ukrajnai népszavazás eredményét pedig a magyar kormány az Unió álláspontján van, azaz nem ismeri el őket.

Gulyás Gergely úgy látja, a magyar kormány mozgásterét növelte, erősítette, hogy Olaszországban a szövetségeseik alakíthatnak kormányt, mindhárom pártelnökkel a személyes kapcsolat is kifejezetten jó, és hosszú évekre, akár évtizedekre nyúlik vissza.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.