Kutatók éjszakája – Több mint 250 programmal készül az ELTE

A mesterséges intelligenciáról, a klímaszorongásról és a magyar kriminalisztika érdekességeiről is lesz szó az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) által szervezett több mint 250 programon, amelyeket szeptember 30. és október 1-je között tartanak, a Kutatók Éjszakája sorozathoz kapcsolódva.

 

 

Az országos rendezvény célja, hogy népszerűsítse a tudományos kutatások világát, és bemutassa azok hatását az emberiségre – emlékeztet az egyetem közleménye.

Az Állam- és Jogtudományi Karon rendezett előadásokon szó lesz többek közt arról, hogy ki felel az önvezető autó által okozott károkért, de a magyar kriminalisztikatörténet érdekességeiből is szemezgetnek az oktatók.

A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar esélyegyenlőségi szerepjátékkal készül, a Bölcsészettudományi Karon pedig régészeti játszótér vagy művészettörténeti szabadulószoba is várja az érdeklődőket.

Az informatikai karon a térképész szabadulószobát lehet kipróbálni és saját földgömböt lehet készíteni, a Tanító- és Óvóképző Karon pedig közös zenélésre várják a családokat. A Természettudományi Kar oktatói tanácsokat adnak a fűtési szezonra, valamint elmagyarázzák, hogy miért kék az ég, de lesz evolúciós kerekasztal és kézbe lehet venni különleges ősmaradványokat is. A Társadalomtudományi Karon sociopoly társasjátékkal és kocsmakvízzel készülnek,  a Savaria Egyetemi Központban pedig szó lesz a Velencei Biennáléról, és az is kiderül, hogy tényleg igazságos volt-e Mátyás király.

A Pedagógiai és Pszichológiai Karon többek közt a klímaszorongás érintettjeiről, a home office hatásairól, valamint a tudatos és biztonságos internethasználatról tartanak előadásokat.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.