Ukrajnai háború – ORFK: több mint 10 ezren érkeztek Ukrajnából hétfőn

Az ukrán-magyar határszakaszon 5438-an léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4787-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.

 

A beléptetettek közül a rendőrség 223 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.

Vonattal 39-en – köztük 15 gyermek – érkeztek az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre – tudatta az ORFK.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – olvasható a közleményben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.