Ezért már nem csak mikuláscsomag járhat

Megrongálta flexxel a jegyautomatát és a térfigyelő kamerát is egy férfi, miután pótdíjat szabtak ki rá a parkolóőrök Erzsébetvárosban – a rendőrök elfogták.

 

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki 2022. szeptember 7-én 20 óra 45 perc körül a VII. kerületi Szövetség utcában egy vágókorongos sarokcsiszolóval belevágott az ott kihelyezett jegyautomatába, majd levágta az egyik ház homlokzatára felszerelt közterületi térfigyelő kamerát.

A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetőnek korábban pótdíjat szabtak ki, mivel autója nem rendelkezett parkolójeggyel. A férfi ezt nehezményezte, ezért szóváltás alakult ki közötte és a parkolóőrök között. Ezt követően távozott a közeli műhelyébe, ahonnan az akkumulátoros szerszámmal tért vissza, és nekiesett a jegyautomatának.

A kerületi kapitányság körzeti megbízottjai K. Lórántot a VII. kerületi Rózsa utcában 23 óra 20 perckor elfogta, majd előállították a BRFK VII. Kerületi Rendőrkapitányságra. A flexet, mint elkövetés eszközét lefoglalták tőle.

Az 52 éves férfit a nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ám egyelőre nem kívánt vallomást tenni. A terhére rótt bűncselekménnyel kapcsolatban nem élt panasszal.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.