Új helyre költözik a Budaörsi Tanoda – Közösségi felújításra hívják a budaörsieket

(Budaörs, 2022. augusztus 24. – Budaörsi Infó) 2022. augusztus 28-án önkéntes napot szervez a Budaörsi Tanoda. Várják a segíteni vágyó lelkes jelentkezőket.

 

 

A Budaörsi Tanodáról már többször olvashattak internetes hírportálunkon.

A tanoda mintegy 130 diákkal foglalkozik, akik közül minden általános iskolás gyerek továbbtanul, a középiskolások pedig leérettségiznek, és beadják jelentkezésüket felsőoktatási intézményekbe.

Kiemelkedő eredményekről számolt be a Budaörsi Infónak a tanodavezető, Lakatos György a tehetséggondozás terén is: színjátszó csoportjuk, táncszínházi előadásaik évek óta a diák színjátszó versenyek élvonalában szerepel, első helyezéseket, különdíjakat nyerve; kispályás focicsapatuk Budapest-bajnok volt, de van a diákjaik között akrobatikus rock-and-roll világbajnok, latin versenytáncban több magyar bajnok, és labdarúgás utánpótlásban országos diákolimpia-győztes is.

 

 

tanoda

 

2017-ben díjat is nyert a “Közös többszörös” címmel a településen élő romák és nem romák példaértékű közös(ségi) programjai, tevékenységei témakörben Budaörs Város Önkormányzata a Budaörsi Tanodával közösen a Települési Önkormányzatok Országos Szövetséges (TÖOSZ) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok pályázaton.

 

A Budaörsi Tanoda eddig a Templom tér 15. szám alatt működött, viszont idővel kinőtték a helyet.

 

 

romanoglaszohet2022tanoda

 

Az egyre növekvő létszám miatt már évek óta folyik egyeztetés a Tanoda és az Önkormányzat között, hogy mi lenne a legjobb megoldás.

A kezdeti tervek szerint a Tanoda a lakótelep egyik ingatlanába költözött volna.

 

 

lakotelep21

 

2021. októberében a 8. Építész Szüreten láthattunk erre terveket is. A 2020/21-es tanév II. szemeszterében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Középülettervezési Tanszékén egy teljes évfolyam mintegy 250 hallgatója készített terveket Budaörs 7 különböző helyszínére, amelyek ezeknek a közösségi kezdeményezéseknek az igényeit formálták épületté.

Ezek közül a tervek közül válogatva mutatták be a legérdekesebbeket az Építész Szüreten.

A tervek között láthattuk azt is, hogy a hallgatók hogyan képzelik el a termelői piacot, a közösségi házat vagy a Budaörsi Tanodát.

 

 

epiteszszuret211008 (8)

 

Költséghatékonysági okok miatt viszont ezek a tervek a Tanoda vezetőjének elmondása szerint ilyen formában nem tudnak megvalósulni.

 

A Budaörsi Tanoda új székhelye a Farkasréti u. 2/c. szám alatt lesz.

 

 

ujtanoda

ujtanoda4

 

Lakatos György a Budaörsi Infónak elmondta, hogy ez a helyszín sokkal ideálisabb, mint a korábbi tervek szerinti.

„Nagy udvar és tágas terek vannak, amelyek megfelelnek a mi elvárásainknak. Viszont a munka neheze még csak most kezdődik, az épületet, amit az Önkormányzat a rendelkezésünkre bocsátott még fel kell újítani. Ehhez anyagi támogatást is megítélt a képviselő-testület számunkra.

A kisebb munkákat nekünk kell megoldani, hogy minél többet tudjunk spórolni, és minél előbb készen lehessünk. Ezért augusztus 28-ára önkéntes napot szervezünk.

Itt sok szeretettel várunk mindenkit, aki önkéntes tevékenység keretében segítene szebbé, jobbá tenni az új épületet és az udvart.

Mindenki olyan ruhában jöjjön, ami koszos, festékes lehet.

Takarítani, festeni, mázolni fogunk.

Előzetes regisztráció szükséges. Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: 30/6498358, romanoglaso@gmail.com.

Most minden segítség számít.”

 

 

ujtanoda

 

ujtanoda2

 

 


Az Önkéntes nap augusztus 28-án lesz 10 órától 16 óráig. A Tanoda a segítőket egy finom ebéddel vendégeli meg.


 

 

onkentesnap

 

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.