Augusztus 27-ig tart a Hírös Hét Fesztivál Kecskeméten

Az államalapítás ünnepén kezdődik Kecskemét legrégebbi és egyik legnagyobb fesztiválja, a Hírös Hét, amely augusztus 20. és 27. között kulturális, gasztronómiai és zenei programokkal várja a látogatókat – közölték a szervezők az MTI-vel.

 

Ladányi-Kovács Zoltán fesztiváligazgató elmondta: a Hírös7 Fesztivál keretében rendezik meg az ország első Tribute Fesztiválját, amelyen olyan feldolgozás- és emlékzenekarok lépnek majd fel, mint a Kiss Forever Band, a Led Zeppelin Session, a Hungarian Rhapsody – Queen Tribute vagy a The Bits – Beatles együttes. A tribute zenekarok mellett két nagy francia “retro” fellépő is érkezik az idei fesztiválra: az Ottawan és a La bouche.

Emlékeztetett arra, hogy Kecskemét Közép-Európa egyedüli olyan városa, ahol egy téren valamennyi nagy történelmi egyház temploma megtalálható. Ezeket szeretnék bemutatni a Hírös7 Classic – Kecskemét a templomok városa sorozat keretében. Lesznek kóruskoncertek, oratorikus estek, kamarazenei koncertek és orgonakoncertek is. A Szent Efrém Férfikar 20 éves jubileumi előadását a Görögkeleti templomban láthatják majd az érdeklődők, Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncertjének pedig a Barátok temploma ad otthont. A koncertek belépőjegyeiből befolyó összeg jótékonysági célt szolgál – tette hozzá a fesztiváligazgató.

Ladányi-Kovács Zoltán kiemelte: KölyökDomb elnevezéssel nagyszabású akadálymentes játszótérfejlesztés kezdődik a szabadidőközpontban az önkormányzat, civil szervezetek és gazdasági vállalkozások összefogásával. A terveket a Hírös7 Fesztiválon egy jótékonysági nap keretében, augusztus 26-án szabadtéri kiállítás formájában mutatják be. Ezen a napon szemléletformáló, interaktív programok is várják az érdeklődőket a Főtéren, a Luca szökőkútnál. A napot Szikora Róbert és az R-GO koncertje zárja a főtéri nagyszínpadon.

 Augusztus 27-én tartják a hagyományos babakocsis felvonulást, amely “Kecskemét, a gyümölcs és a gyermek városa” jelmondattal az 1934-es, legelső rendezvény egyik legnagyobb látványossága volt. Közel kilencven éve a mintegy háromezer gyermek felvonulását 15-20 ezres tömeg nézte végig. A legkisebbeket virágdíszes babakocsikban vagy talicskákban tolták az édesanyák. A kezdeményezést a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület 2007-ben élesztette újjá, és a mai napig az egyik legnépszerűbb eseménye a fesztiválnak.

    A Hírös Hét 1934 óta Kecskemét egyik legnagyobb ünnepe. A mezőgazdasági szempontból mindig is fontos szerepet betöltő város rendszeresen igyekezett bemutatni értékesítésre szánt termékeit. Ebből nőtte ki magát egy olyan programsorozat, amelynek keretében a gyümölcsök és egyéb termékek vására mellett lehetőség nyílt az itt élők és a helyi termelők megünneplésére.

Ez a hagyomány, ez a kettősség a mai napig megmaradt, hiszen idén szervezi meg az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület augusztus 23. és 27. között a 25. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt. A seregszemlén a térség 16 településéről több mint 100 kiállító terményeit ismerhetik meg az érdeklődők helyi termékkóstolók és kézműves bemutatók keretében.

A térségi települések összetartozását hangsúlyozva augusztus 26-án elkészítik “Kecskemét és térsége levesét”, amelyhez az alapanyagok a kiállításon résztvevő településekről származnak, és amelyet végül valamennyi kiállító együtt fogyaszt el.

A fesztivál programjai a hiros7.hu internetes oldalon olvashatóak.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.