Súlyos a helyzet az aszály miatt Délkelet-Angliában

Súlyos a helyzet az aszály miatt Délkelet-Angliában, a megszokottnál melegebb idő és a szárazság miatt jelentősen csökkenő vízhozam környezetvédő szervezetek szerint a folyók élővilágát is komolyan befolyásolhatja – írta szerdán a BBC hírportálja.

 

 

Christine Colvin, a Rivers Trust környezetvédelmi szervezet munkatársa elmondta, hogy a hampshire-i Anton folyó vízszintje a megszokottnál jóval alacsonyabb, néhány kisebb patak pedig kezd kiszáradni.

Jamie Marsh, a Hampshire and Isle of Wight Wildlife Trust természetvédelmi terület vezetője is súlyos helyzetre figyelmeztet. Mint mondta, a winchesteri Itchen folyó melletti természetvédelmi területen egy tó teljesen kiszáradt, a folyó alacsony vízhozama pedig hatással van a halak, rovarok és gerinctelen állatok táplálékforrásaira. Mindez pedig befolyásolja a tápláléklánc magasabb szintjein élő állatok, például a vízipoloskák és a vidrák életét is.

Véleménye szerint a brit társadalom ezen a helyzeten azzal segíthet, ha az emberek megpróbálnák csökkenteni a fogyasztásukat. Hozzáteszi azt is, hogy az emberi beavatkozás következményeként sok folyó ma már inkább csatornaként viselkedik, mintsem valódi folyóként.

Dél- és Kelet-Anglia alatt fehér mészkőréteg húzódik, ugyanolyan, mint amilyen a doveri fehér sziklákat alkotja, az ottani patakok és folyók pedig az alapkőzet forrásaiból erednek. A mészkőréteg nagy mennyiségű vizet képes tárolni, a lakosság napi több millió liternyi vízigényt innen fedezik.

A Southern Water helyi vízszolgáltató, amely az Anglia kertjének is nevezett Kent, Sussex, Hampshire és a Wight-sziget vízellátásáért felel, közölte, hogy augusztus 12-től locsolási tilalmat vezetnek be a Test és az Itchen folyó élőhelyeinek védelme érdekében.

A szolgáltató adatai szerint a folyók vízhozama júliusban mintegy 25 százalékkal volt alacsonyabb, mint a megszokott érték, az előrejelzések szerint pedig a nyár hátralévő részében is várhatóan kivételesen alacsony vízállás várható Közép- és Dél-Angliában – írja a BBC.

A Rivers Trust a vízhasználat teljes újragondolására szólított fel, mivel az előrejelzések azt mutatják, hogy a nyarak várhatóan az eddig megszokottnál szárazabbak, forróbbak lesznek a térségben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.