Retró hétvégét tart a MÁV a Balatonnál

Retro hétvégét tart a MÁV a Balatonnnál augusztus 13-án és 14-én, a szerelvényeket többek közt Nohabok, 424-es gőzmozdony és más régi mozdonyok húzzák majd.

 

 

Az idei harmadik retró hétvégén a nagy népszerűségnek örvendő 424-es gőzmozdony is elindul, és egyszerre négy Nohab lát el vontatási szolgálatot a vonatok elején, Budapest és Tapolca, valamint Keszthely és Szombathely között – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Újdonság lesz, hogy pár Kék Hullám InterCity-t is Nohab továbbít a teljes távon a főváros és Tapolca között, szombat reggel a Balaton felé, vasárnap este pedig Budapest irányába.

Budapest és Balatonfüred között az eredeti színére visszafestett V63 004-es Gigant mozdony vontatja a vonatot a villamosított szakaszon vasárnap, míg szombaton Balatonfüredről viszi az utasokat a fővárosba. A vonat kizárólag régi arculatos személykocsikkal, köztük egy komfortkocsival és CAF étkezőkocsival közlekedik, az Utasellátó retró kínálattal várja a közönséget.

A hétvégén találkozni lehet Szergejekkel, Púpossal és ABbmottal, illetve a legendás 424 247-es gőzmozdony is menetrend szerinti vonat élén lát el szolgálatot: a szolnoki Tekergő expresszt húzza Balatonfüredtől a vékonycsíkos gyorsvonati kocsikból álló szerelvénnyel. Az expresszvonatot szombaton Szolnok és Balatonfüred között, valamint vasárnap visszaútban a V43 1001-es eredeti színű Szili villanymozdony vontatja.

A Balaton északi partján dübörögnek a Szergejek is, a díszes M62 127 és M62 265 pályaszámú gép is a dízelrajongók szívét dobogtatja majd meg, de a Csörgőket kedvelők is találnak számukra kedvező járatot.

A Keszthely-Tapolca-Szombathely útvonalon is közlekednek retró vonatok, jelentős szerepet kap a 26-os számú vasútvonal is. A Tapolca és Keszthely között közlekedő személyvonatokon jár majd a MÁV Rail Tours M61 019 pályaszámú narancsszínű Nohab mozdonya egy gyorsvonati szerelvénnyel.

Újdonságként feltűnik a személyforgalomban a Komplex Rail tehervonatokról ismert zöld Nohab is retró olajzöld kocsikkal.

A BVmot, becenevén Samu motorvonat a Balaton déli partján közlekedik retró Zala InterCity vonatként Keszthelyre, megidézve az 1990-es éveket. Az IC vonat szombat reggel 6 órakor indul a Déli-pályaudvarról, megáll Kelenföldön, Siófokon és Fonyódon. Keszthelyen át lehet szállni a Tapolca felé közlekedő Nohabos retró olajzöld szerelvénnyel közlekedő személyvonatra.

A hétvége zárásaként, Keszthelyről a Déli-pályaudvarra közlekedik a Zala InterCity Samu motorvonattal, amely Keszthelyről 18 óra 18 perckor indul. A vonatban 1. és 2. osztályú kocsik közlekednek, az utazáshoz a menetjegyen felül 125 forintos helyjegyet kell váltani – áll a közleményben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.