Kerékpáros jegyzetek – Alternatívák autóra és tömegközlekedésre

(Budaörs, 2022. augusztus 1. – Budaörsi Infó) A Kerékpáros jegyzetek cikksorozatunk folytatódik. A budaörsi Fillari kerékpáros egyesület tagjai ebben a hónapban a magas benzináremelés miatt azt vizsgálták meg, hogy az autón kívül még milyen más közlekedési alternatívák közül válogathatunk. Tartsanak velünk!

 

A városban, különösen a Budapesten való autós közlekedés költséges, időigényes és sokszor felesleges konfliktusokhoz vezet. Nyugat-Európában már egyre nagyobb teret kapnak a különböző közlekedési alternatívák a tömegközlekedés mellett, az autómegosztó szolgáltatások, közösségi közlekedésen belül a közbringa, e-roller és hasonló rendszerek.

Akit részletesebben is érdekel a téma, rengeteg cikket találhat és olvashat az interneten. Ezekre nem térnénk ki, hanem a Fillari Team-tagok tapasztalatait, véleményeit és észrevételeit foglalnánk össze és osztanánk meg a kedves olvasóval.

A budapesti tapasztalataink mellett igyekeztünk néhány külföldi példát is említeni, de először térjünk ki a budapesti élményekre. A legnagyobb itthoni közbringa rendszert mindenki ismeri, ez a BUBI. Körülbelül 2014 óta működik a szolgáltatás, de a tapasztalataink alapján csak az utóbbi időben terjedt el széleskörűen.

Ez részben köszönhető az új kerékpároknak és a területileg egyre bővülő rendszernek. Az új kerékpár közel 2 kg-al könnyebb, mint elődje, ami érezhető különbség, főleg a dombosabb szakaszokon, síkon teljesen jól működik a kerékpár, három fokozatban adagolható a terhelés az agyváltóval, a nyeregmagasság könnyen személyre szabható, sárhányóval és lámpával, valamint csengővel ás táskatartóval is rendelkezik.

 

 

bubi

 

Rendeltetésszerű használat mellett csak minimális fenntartást igényel. Az applikáció egyszerűen és gyorsan kezelhető, bár előfordult, hogy a BUBI-ponton volt kerékpár, de az app nem látta/érzékelte, így nem lehetett felvenni. A szolgáltatás területi kiterjedését időről-időre bővítik, de nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a külvárosi területekre is, illetve a Budaörshöz hasonló, olyan agglomerációs településekre, melyek közel találhatók a városközponthoz. A most tömegközlekedéssel kombinált közlekedés jóval egyszerűbbé válna. A rendszer mellett szól a rendkívül alacsony szolgáltatásdíj, mely havi 500 forint, amivel akárhányszor használhatjuk fél órát a bringát.

Tapasztalataink szerint, például Kelenföldről a Deák térre beérni tömegközlekedéssel vagy BUBI-bal, körülbelül ugyanannyi időt vesz igénybe. Jó idő esetén nem kérdés, hogy a BUBI mellett döntünk. Ötletszinten felmerült bennünk egy budaörsi közbringa rendszer létrehozása. Városon belül valószínűleg nem lenne kellően kihasználva, de a budapesti rendszerrel együtt már nagyobb létjogosultsága lehet. Azt ne felejtsük el, hogy szükség van a rendszer fejlesztésére, de ezzel egyidőben minőségi bringautakra, de legalább kerékpár sávokra vagy nyomokra lenne szükség. Budapest belvárosán kívül ezek is bővítésre szorulnak.

Az e-rollerek megjelenésével a városi közlekedés előnyre, de egyben hátrányra is szert tett. Véleményünk szerint a turisták számára jelenthet hatalmas könnyebbséget a városban való közlekedésben. Szabadon közlekedhet az ember, nem kell a tömegközlekedési eszközök menetidejéhez igazodni, elkerülhetjük a zsúfolt buszokat és villamosokat. A bejárni kívánt útvonalat mi magunk rugalmasan tervezhetjük meg.

A szolgáltatások díja mind itthon, mind külföldön azért elég borsos (Lisszabonban pl. 20 ezer forint 2 főnek 2-3 napra), de egy utazás alatt előnyt és egyben nagy élményt is jelenthet. Az applikációk általában itt is stabilan működnek, bár előfordult, hogy a GPS kicsit elcsúszott és nem lehetett letenni a többi roller mellé, mivel úgy érzékelte, hogy a tiltott zónában van, ahol nem lehet lezárni őket. Előnye, hogy szinte mindenhol található szabad roller. A minőséget tekintve rendben vannak, de mivel műszaki dologról van szó, ezért sok szervizelendő darab található, amikkel látszólag nem foglalkoznak eléggé.

És két dolog, amire mindenképp ki kell térni. Az egyik a közlekedés és annak, valamint a rendszer jogi háttere. vagyis nem igen van kidolgozott, szabályozott jogi rendszer. Ez rengeteg közlekedési konfliktushoz vezet a rolleresek és a gyalogosok, valamint autósok között. gyalogosok mellett túl gyors, autók között pedig sokan teljesen felelőtlenül közlekednek, szemet hunyva a KRESZ bármiféle betartására. Ezzel nem csak magukra veszélyesek, hanem a környezetükre is.

A másik, a városképet elcsúfító, szanaszét hagyott, felborított e-rollerek tömege. Az értékes belvárosi környezetet elcsúfítása egy dolog, de a gyalogos és járműközlekedést is sokszor akadályozzák. Az utóbbi hónapok törekvése szerencsére, hogy Budapesten belül pl. felfestett területeket jelöltek ki, ahova le kell, le szabad tenni a már nem használt rollert, ennek ellenkezője bírságot von maga után. A bírságot a szolgáltatóra szabják ki, aki továbbruházza a felhasználóra, mely az online rendszernek köszönhetően remekül követhető.

E kettő dolog megoldása a következetes és jól kidolgozott szabályozás és jogi háttér megteremtése lehet. A közösségi közlekedés e módjai rengeteg, még nem felsorolt előnnyel járnak (pl. járvány idején).

Mindenkinek javasoljuk, hogy legalább egyszer próbálja ki és hátha, lehet kedvet kap, hogy munkába pl. BUBI-bal járjon az ember. A testmozgás mellett rengeteg élménnyel gazdagodhatunk, melyekre metrón vagy buszon elzárva esélyünk sincs. Néhány ismertető adat a BUBI közbringa rendszer 2021. IV. negyedévéről

 

 

cms-molbubi_iv_negyedev

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.