Ukrajna leggazdagabb embere lemond médiabirodalmáról az ukrán állam javára

Rinat Ahmetov donyecki születésű üzletember, Ukrajna leggazdagabb embere bejelentette hétfőn, hogy lemond egész médiabirodalmáról az ukrán állam javára.

 

 

Az erről szóló közleményt az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint Ahmetov vállalata, a System Capital Management (SCM) honlapján hozta nyilvánosságra. Ebben közölte, hogy még a héten kivonja az SCM befektetési társaságot a médiapiacról. A vállalat médiaholdingja, a Media Group Ukraine az állam javára lemond az összes műsorszórási és műholdas televíziós engedélyéről, valamint az ukrajnai nyomtatott sajtótermékeiről is. Ezzel együtt a médiaholdig online tevékenysége is megszűnik.

Ahmetov a döntést az oligarchaellenes törvény hatályba lépésével indokolta. A jogszabály egyebek mellett tiltja, hogy a közéletben jelentős gazdasági és politikai súllyal rendelkező személyek – oligarchák – olyan túlzott befolyásolással bírjanak a közvéleményre, amely fenyegeti a nemzetbiztonságot.

Az üzletember – mint hangsúlyozta – nem tartja magát “oligarchának”. Ugyanakkor a médiavagyon értékesítésére a törvényben meghatározott hat hónapos időszak, valamint az Ukrajna elleni orosz agresszió nem teszi lehetővé, hogy az SCM piaci feltételekkel értékesítse a médiaholdinghoz tartozó televíziókat és újságokat – magyarázta. Ahmetov emlékeztetett arra, hogy a médiaholding tíz televíziós csatornából, internetes kiadványokból és nyomtatott sajtóból, valamint egy “modern produkciós média-ökoszisztémából áll”. A belefektetett beruházások összértéke meghaladta az 1,5 milliárd dollárt.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.