Vasárnap lesz Kamaraerdőn az időközi önkormányzati választás

(Budaörs, 2022. június 29. – Budaörsi Infó) 2022. július 3-án lesz az időközi önkormányzati választás a 10-es körzetben Budaörsön, Kamaraerdőn. A szavazást 6 és 19 óra között tartják.

 

 

A 2019-ben megválasztott önkormányzati képviselő, dr. Kisfalvi Péter 2021. június 13-án elhunyt. Az időközi választást a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt nem lehetett eddig megtartani.

A jelöltállításhoz az ajánlóíveket május 14-től lehetett átvenni, a kampány időszaka május 14- től július 3-án 19 óráig tart.

 

Három jelölt van, akik közül választhatnak a kamaraerdeiek: 

Hajdu László (Budaörs Fejlődéséért Egyesület), 

Török István (Kamaraerdőért Érdekvédelmi Szervezet),

Dr. Bogó Dániel (MEMO).

 

 

Hajdu László

 

hajdulaszlo

 

Hajdu László 16 éve lakik Kamaraerdőn. 2019 óta a Kamaraerdei Részönkormányzat tagja. A Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltje.

„Önkormányzati képviselőként azért fogok dolgozni, hogy Kamaraerdő továbbra is fejlődő, élhető, zöld városrésze legyen Budaörsnek.

Célom az is, hogy Kisfalvi Péter barátom, Kamaraerdő választott képviselője eddigi munkáját továbbvigyem a saját programomba beépítve. …

Otthonom Kamaraerdő! Szívügyem Budaörs!”

 

 

Török István

 

 

torokcene

 

Török István 2010 és 2014 között már volt Kamaraerdő képviselője a Fidesz-KDNP színeiben. Most a Kamaraerdőért Érdekvédelmi Szervezet jelöltje.

“Amit képviselőként ígérni tudok Önöknek: azonnali és hatékony fellépés – a Hivatallal közösen – a túlzott beépítések ellen. Kamaraerdőben ne épüljön több soklakásos társasház! (Lásd: Beregszászi u., a Törzsgyümölcsös környéke…)

Gátat szabni a zajterhelésnek: (hűtőházak, autókereskedelmi telepek). Kamaraerdő maradjon zöld! A parkból 1 m²-t sem szabad elvenni. A Kamaraerdei utcák további felújítása önökkel egyeztetett igény szerint. Kamaraerdő ne legyen ‚Budaörs mostohagyereke’!

A költségvetés ARÁNYOSAN biztosítson forrást a városrésznek. Részönkormányzat hatásköreinek visszaállítása (forrás hozzárendelésével): helyi rendezvények, közösségépítés, a helyi újság folytatása. Legyen végre nagypolitika-mentes, és erőteljes érdekképviselete Kamaraerdőnek a budaörsi Képviselő-testületben. Budaörs az otthonom, de szívügyem Kamaraerdő!” Dr. Bogó Dániel, a Megoldás Mozgalom jelöltjének tervei lapzártáig nem érkeztek meg.”

 

 

Dr. Bogó Dániel

 

 

memo

 

Dr. Bogó Dániel 41 éves, születése óta a családjával Budaörsön él.

“Itt lakik a legtöbb barátom és ismerősöm és a munkámból kifolyólag is nagyon sok kötődésem van a városhoz, ezért természetesnek tartom, hogy felelősséggel tartozom Budaörsért, az itt élőkért.

Budaörsön jártam óvodába, általános iskolába, gimnáziumba, majd egyetemi tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán végeztem. Munkám miatt egész életemben az emberek képviseletét láttam el, az önkormányzatban sem szeretnék mást tenni, mint képviselni a kamaraerdei lakosokat.

Indultam az országgyűlési képviselő-választáson és teljesen magától értetődőnek tartom, hogy a budaörsi önkormányzati időközi választáson is induljak jelöltként a Megoldás Mozgalom színeiben. Határozottan úgy gondolom, hogy hasznos tagja tudnék lenni a képviselő testületnek és tősgyökeres budaörsi lakosként megfelelően tudnám képviselni a kamaraerdei lakosok érdekeit.

Elismerve néztem Budaörs gyors fejlődését az elmúlt évtizedekben, de úgy érzem, hogy a kamaraerdei térség le van maradva a település többi részéhez képest. Kamaraerdő felzárkóztatása, fejlődése érdekében szükség van új szemléletmódra, új ötletekre, új megoldásokra a képviselő testületben és úgy gondolom, hogy a Megoldás Mozgalom által hirdetett irányvonalak mentén én alkalmas vagyok arra, hogy ezt a megújulást képviselve eredményt érjek el ezen a téren.

Szív, ész, bátorság!”

 

 

 

kamaraerdeivalasztas

 

Válasszanak legjobb tudásuk szerint, felelősségteljesen!

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.