Fényfestéssel kísért koncerttel készül a Budapesti Filharmóniai Társaság Martonvásáron a Múzeumok éjszakáján

Fényfestéssel kísért koncerttel várják a közönséget a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában a Múzeumok éjszakáján, június 25-én. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és Pálházi Bence Bandája a népzene és a szimfonikus zene találkozását állítja az est középpontjába.

 

A rendhagyó hangversenyen pokrócokon fekve csodálhatják a látogatók a vizuális környezet folyamatos változását, miközben Weiner, Bartók és Kodály műveit hangzanak el – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, ezen az estén Magyarország egyik legendás helyszínére, a nagyközönség által máskor nem látogatható Brunszvik-kastélyba hívják az érdeklődőket.

    A Múzeumok éjszakáján, június 25-én 17 órakor kezdődnek a programok. A több mint 200 éves kastély bejárható tereiben bepillantást nyerhetnek az érdeklődők az egykori tulajdonosok, a Brunszvikok és a Dreherek történetébe, megismerhetik a Brunszvik-család és Beethoven zenével átszőtt barátságát és a kastély későbbi lakóinak titkait is.

Délután vezetett parkséták közben rövid kamarakoncertek várják a közönséget. Az esti hangversenyen 21 óra 30 perctől Dénes István karmester vezényletével az Erkel Ferenc által 1853-ban alapított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és Pálházi Bence Bandája a népzene és a műzene találkozását tárja a közönség elé.

Fényfestéssel kísérve hallhatók olyan szimfonikus zenekari művek, amelyeket a magyar népzene ihletett. Weiner Leó Divertimento, Bartók Béla Román népi táncok és Kodály Zoltán Galántai táncok című műve hangzik el.

A csaknem egyórás koncerten olykor az eredeti népzene hangjai csendülnek fel Pálházi Bence Bandájának tolmácsolásában, máskor a múlt század nagy zeneszerzőinek feldolgozását hallhatja a közönség, miközben a park fáit, a kastély épületét, a tó partját csodálhatja a fényfestés révén varázslatos, új köntösben – áll a közleményben.

Mint írják, a szervezők a székek mellett több száz pokróccal várják a vendégeket.

A közleményben felidézik, hogy a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának művészei évek óta tartanak kamarakoncerteket a 2019-ben elkészült Agroverzum Tudományos Élményközpont rendezvénytermében. Tavaly rendezték meg az első “pokróckoncertet” a Múzeumok éjszakáján, amelynek sikerét látva az idén újabb koncerttel várják a látogatókat a Brunszvik-kastély parkjában.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.