Az autóklub elutasítja a pesti alsó rakpart lezárását

A Magyar Autóklub (MAK) elutasítja az észak-déli közlekedési folyosóként használt Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárását, a rakparti forgalom elterelését – tájékoztatta a MAK csütörtökön az MTI-t.

 

A MAK ugyan egyetért az élhető, zöld város koncepcióval, és szükségesnek tartja a forgalom csillapítását a belső kerületekben, ám nem ért egyet a “visszaadjuk a Duna partot a budapestieknek retorikával”, mert a többségük autót használó polgár – tartalmazza a közlemény.

Ebben a helyzetben az autóklub szerint valódi szakmai-társadalmi vita, egyeztetés szükséges – tették hozzá.

Mint írták: az autóklubot és az autós közvéleményt meglepetésként érte a főpolgármesternek a pesti alsó rakpart lezárását, megszakítását célzó bejelentése.

Ezért a MAK felvette a kapcsolatot a Fővárosi Önkormányzattal és egyedüli autózással foglalkozó szervezetként részt vett azon az április 25-én megtartott egyeztetésen, ahol nem közeledtek egymáshoz az álláspontok – ismertették.

A szervezet álláspontja szerint “ötletelés helyett” stratégiai tervezés szükséges, amelynek során meg kell vizsgálni a rakparti forgalom felszín alatti elvezetésének a lehetőségét is. Továbbá, nem halasztható a P+R parkolók építése és az elővárosi közlekedés fejlesztése sem – olvasható a közleményben.

    “Hisszük, hogy Budapestet egyszerre lehet zöldebbé, barátságosabbá és működőképesebbé tenni anélkül, hogy egyes közlekedői csoportokat, nevesítve az autósokat ellehetetlenítenék” – fogalmazott a Magyar Autóklub.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.