Felmérés: külföldön próbálná ki magát a dolgozó fiatalok harmada

Külföldön próbálná ki magát a dolgozó fiatalok harmada – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez végzett felmérésből.

 

 

A K&H idei első negyedévben az ifjúsági indexükhöz készült reprezentatív felmérés eredményeiről szóló közleményt. Ebben megállapítják: “csúcsközelbe ért a külföldi munka felé kacsintgatók aránya”.

A felmérés szerint a dolgozók fiatalok 34 százaléka, vagyis harmada azt tervezi, hogy legalább egy időre másik országban teszi próbára magát. Hasonlóan magas arányra a felmérés közel 10 éves történetében csak néhány alkalommal – 2013-ban, 2017 elején – volt példa – emlékeztettek. Hozzátették: ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka lényegében kizártnak tartja, hogy külföldön próbáljon szerencsét.

A felmérés szerint a 20-29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka úgy gondolja, hogy gyorsan, könnyen találna magának új állást. Ez az elemzők szerint 2020 eleje óta a legjobb eredmény. A fiatalok 11 százaléka viszont pesszimista, azaz úgy véli, nagyon nehezen találna másik állást – olvasható a közleményben.

A K&H jelezte, ahogy Magyarországon átlagosan, a fiatalokat érintően is csökkent munkanélküliségi ráta. A múlt év utolsó negyedében a 20-24 évesek munkanélküliségi rátája 11,1, a 25-29 éveseké 4,1 százalékos volt. Ezek értékek 2020 harmadik negyedévében még 12,7 és 5,6 százalékon voltak.

Ezzel együtt egyes szektorokban – például a kiskereskedelemben – munkaerőhiányos helyzet alakult ki, sok posztra nincs elég alkalmazott. Sok esetben pedig a meghirdetett pozíciókra nem alkalmasak a jelentkezők – jegyezték meg.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.