Peter Sellars amerikai rendező írt üzenetet az idén a színházi világnapra

“Itt az idő, hogy elménket, érzékeinket, képzeletünket, a történelmünkről és a jövőnkről formált gondolatainkat megújítsuk” – hangsúlyozza Peter Sellars amerikai rendező a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt.

 

A színházi világnapot az ITI kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el 1962-ben több mint húsz ország színpadain.

Az idei színházi világnapon Peter Sellars, aki klasszikus és kortárs művek, elsősorban operák színpadra állításával vált világhírű rendezővé, fogalmazta meg üzenetét, amelyet az előadások előtt a színházakban felolvasnak.

“Miközben a világ óráról órára, percről percre a napi híradásokon csüng, hadd kérjem meg a világ színházcsinálóit arra, hogy a történelmi változások és a történeti idő, történeti reflexió, történeti tudatosság tükrében fogalmazzuk meg a saját céljainkat” – olvasható a művész színházi világnapra küldött üzenetében, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez.

Mint írja, történelmi időket élünk. Mélyreható változások zajlanak az ember önmagához, másokhoz és a nem emberi világhoz fűződő viszonyában, amit szinte lehetetlen megragadni, formába önteni, kifejezni.

A színház a tapasztalat művészete. “Amikor sajtókampányok, megállapíthatatlan hitelességű hírek, félelmetes jóslatok árasztják el a világot, hogyan léphetünk túl a számok végtelen ismétlésén, hogy megtapasztalhassuk az élet, az idő, a természet, a barátság, vagy akár csak az ég különös színeinek szentségét és végtelenségét?” – teszi fel a kérdést az amerikai rendező.

A két év óta tartó Covid-járvány összezavarta az embereket, eltompította az érzékeinket, beszűkítette sokak életét, kapcsolatok szakadtak meg, vagyis az emberiséget, az emberi életközösséget egyfajta nullpontra taszította – hangsúlyozza, hozzátéve: nem arra van szükségünk, hogy szórakozzunk, hanem arra, hogy összegyűljünk. Védett terekre van szükségük ahhoz, hogy meghallgathassuk és megérthessük egymást.

“Itt az idő, hogy elménket, érzékeinket, képzeletünket, a történelmünkről és a jövőnkről formált gondolatainkat megújítsuk. Ezt egymástól elszigetelt, egyedül dolgozó emberek nem tudják megvalósítani. A színház épp az együtt munkálkodás lehetőségét nyújtja nekünk” – írja Peter Sellars.

A világnap alkalmából több színház bemutatóval, rendhagyó programokkal várja a közönséget. A Szegedi Nemzeti Színház vasárnap 11 és 15 órai kezdettel kulisszák mögötti körsétát szervez azok számára, akik kíváncsiak a teátrum olyan tereire, ahol a színházi alkotómunka zajlik, és ahova a nézőknek csak nagyon ritkán van lehetőségük bepillantani.

A miskolci színészmúzeum is ünnepi programmal készül a világnapra: vasárnap a vendégeket zenés színházi felvételek vetítésével és színházi tárgyú játékokkal, rejtvényekkel várják.

A 6SZÍN az Amikor találkoztam Barisnyikovval című monodráma premierjét tartja a színházi világnapon, a darabot különleges helyszínen, egy táncstúdióban mutatja be a teátrum.

A Déryné Társulat március 27-én tűzi műsorra Sütő András Balkáni gerle című darabját a Déryné Központban. A budapesti bemutatót követően a társulat márciusban Derecskén és Létavértesen, áprilisban Siklóson és Alsópáhokon is előadja a darabot.

Erdélyben is programokkal készülnek a színházi világnapra. Az utóbbi két évben a járványügyi korlátozások arra kényszerítették a színházakat, hogy online ünnepeljék meg a színházi világnapot, idén viszont újra fizikai térben ünnepelhetjük a színházat mint közösségi teret – olvasható a Kolozsvári Állami Magyar Színház honlapján. Mint írják, ehhez kapcsolódva március 27-én változatos programokkal várják a közönséget. Vasárnap a nézők színházi nevelési programban, kulisszajáráson és színházi plakátkiállítás megnyitóján is részt vehetnek, este megnézhetik a Silviu Purcarete rendezte Macbett című előadást.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház két sikeres előadást, sétát a színfalak mögött és A műsor című színházi beszélgetéssorozat ingyenes megtekintését kínálja nézőinek a világnap alkalmából. A nagyváradi Szigligeti Színházban Az öngyilkos című előadás nyílt próbáját láthatja a közönség vasárnap. Az abszurd komédiát április 1-jén mutatja be a társulat.

A színházi világnap alkalmából a Hevesi Sándor-díjat, a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központjának elismerését is odaítélik.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.