Állami díjakkal és kitüntetésekkel gazdagodik a Nemzeti Múzeum gyűjteménye

Állami díjakkal és kitüntetésekkel gazdagodott kedden a Nemzeti Múzeum gyűjteménye. Az intézmény emellett rendhagyó tárlatvezetésekről kötött együttműködési megállapodást a Madách Színházzal.

 

A Nemzeti Múzeum közleményében Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát idézik, aki a Nemzeti Múzeumban kedden rendezett sajtótájékoztatón elmondta: az átadott érdemérmek és kitüntetések segítik a Magyar Nemzeti Múzeum azon törekvését, hogy gyűjtse, megőrizze és bemutassa nemzetünk múltját és emlékeit egészen napjainkig.

Mint írják, a Miniszterelnöki Kabinetiroda ajándékként átadta a Magyar Nemzeti Múzeumnak a Kitüntetési Osztályán található, az 1940-es évek végétől fennmaradt, ma már használatban nem lévő állami díjakat és kitüntetéseket.
A kor- és eszmetörténeti jelentőséggel bíró gyűjtemény több mint 1200, ma már hivatalosan ki nem osztható állami díjat, érmet, plakettet, illetve kitüntető jelvényt tartalmaz – mondta Dömötör Csaba.

A gyűjteményben kuriózum, hogy a Kossuth-díjak összes változata megtalálható az 1948 és 1990 közötti időszakból. Továbbá ritkaság az is, hogy a gyűjteményben található, 1989-ben adományozott Érdemes és Kiváló Művész kitüntetéseken Magyar Köztársaság felirat látható a Magyar Népköztársaság helyett, de még Kádár-címerrel. Ezt csak egy évig adományozták így, amíg 1990-ben a címercsere megtörtént – áll a közleményben.

A közlemény idézi L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, aki szerint ezek az érmek, kitüntetések nem csupán a kutatók, hanem a kitüntetések iránt érdeklődők számára is érdekesek, így méltó helyük lesz a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában.
Böröcz László országgyűlési képviselő (Fidesz) úgy fogalmazott, a Nemzeti Múzeum a hagyományaink, nemzeti identitásunk generációk közötti átadásának legfontosabb intézménye.

A Magyar Nemzeti Múzeum és Madách Színház együttműködésének keretében a színház művészei különleges programsorozattal mutatkoznak be a múzeumban. Az április 22. és 24. között debütáló, a szabadságharc eseményeiről szóló A tizenötödik című musical színészei – Borbély Richárd, Simon Boglárka, Détár Enikő, Sánta László, Posta Victor, Kiss Ernő Zsolt és Ekanem Bálint – március 28. és június 25. között heti több alkalommal tartanak mintegy 75 perces tárlatvezetéseket, amelyhez a hátteret a múzeum szakemberei adják.

A tizenötödik című musical az 1840-es évek történetét, illetve az 1848-49-es szabadságharcot meséli el. A különleges tárlatvezetések célja nemcsak a szabadságharc részleteinek feltárása, hanem azoknak az embereknek a megismertetése, akik fontos szereplői voltak az eseményeknek. A programok a kiállításban zajlanak, a tárlatvezetések teljes korrajzot adnak, bemutatva a legfontosabb szereplők – mint például Kazinczy Lajos, Görgei Artúr – életét, sorsát, tetteinek mozgatórugóit.

A közlemény idézi Szirtes Tamást, a Madách Színház igazgatóját, aki szerint “a színház a stilizált történelem, a valóság pedig ott van a Magyar Nemzeti Múzeumban”.
Az előadásra és a tárlatvezetésekre már elérhetők a jegyek az intézmények honlapjain.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.