Peking 2022 – Történelmi magyar nap lehet a hétfő, ha bármilyen érmet nyerünk

Magyar szempontból történelmi nap lesz a hétfői a pekingi téli olimpián, amennyiben a rövidpályás gyorskorcsolyázók közül bárki érmet szerez férfi 1000 vagy női 500 méteren. Rajtuk kívül az alpesi síelő Tóth Zita is rajthoz áll óriás-műlesiklásban.

 

Mivel a vegyes váltó szombaton harmadik lett, újabb dobogós helyezés esetén ez lesz az első téli olimpia, amelyen a magyar delegáció egynél több érmet gyűjt. A férfi váltó négy évvel ezelőtti aranyérme előtt az 1948-as és az 1980-as játékokon egy-egy ezüst-, az 1932-es, az 1936-os, az 1952-es és az 1956-os olimpián egy-egy bronzérmet szereztek a magyarok.

Bánhidi Ákos, a short track válogatott edző-menedzsere az MTI-nek elmondta, hogy az önbizalmuknak jót tett a szombati bronzérem.

    “Ez adhatja meg a mentális fölényt, ami a sikeres folytatás alapja lehet. Most már magabiztosak is lehetünk, a versenyzőket elárasztja az önbizalom, és látják, vannak itt komoly lehetőségek. Jönnek az egyre komolyabb futamok, egyre komolyabb ellenfelek, és ez pluszt jelenthet velük szemben” – hangsúlyozta. – “Bizakodó vagyok, mindenki felkészült, és most közel sincs olyan sorozatterhelés, mint a négynapos világkupákon vagy más nagy versenyeken.”

Az edző-menedzser hangsúlyozta, hogy amíg Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry a vk-napokon öt-hat-hét futamot is vállal, és minden számban érdekelt, addig a riválisoknak vannak számspecialistáik, akik tudnak pihenni adott napon.

    “A mi férfi versenyzőinknek azzal, hogy sokszor az élen haladnak, a terhelésük 20-25 százalékkal nagyobb, mint az ellenfeleké, akik nem mennek elöl, tartalékolnak, lelógják a táv egy részét, és igyekeznek megetetni a többieket. Az, hogy ők ezt be merik vállalni, jelzés értékű, hogy erősek és magabiztosak” – tette hozzá Bánhidi. – “Most egy-egy számra kell figyelniük, így egyszerűbb nekik, és jól felkészültek.”

Női 500 méteren Jászapáti Petra maradt versenyben, miután Kónya Zsófia kiesett szombaton.

    “Ha Petra jó rajtot kap el, nehéz őt utolérni 500-on. Ezen a távon volt már dobogós, remélem, kellően fel lesz paprikázva hétfőn.” – mondta Bánhidi.

Kruegernek 1000 méteren már van olimpiai érme, négy éve Phjongcshangban második lett amerikai színekben.

    “Egyre jobban érezzük a jeget, a pályát, ebben a csarnokban is álltam már dobogóra a világkupában. Végig higgadtnak kell maradni, és akkor szép eredményeket tudunk elérni” – mondta a versenyző.

Liu Shaolin és Liu Shaoang is nagyon várja, hogy bebizonyítsák, egyéniben is tudnak olimpián érmet szerezni.

    “Futamról futamra haladunk majd, nem kell semmit túlgondolni. Megfelelő állapotban vagyunk, ezt mindenki meglátja majd hétfőn” – mondta Liu Shaolin Sándor. Öccse – az első magyar összetett világbajnok – bízik benne, hogy tovább tud javulni, mert azzal, hogy korábban pozitív koronavírustesztet adott, csak késve érkezett ki Pekingbe.

A rövidpályás gyorskorcsolya mellett alpesi síben is lesz magyar érdekelt hétfőn, Tóth Zita ugyanis a női óriás-műlesiklásban indul. Az eredeti program szerint ez a második alpesi szám lett volna a játékokon, ám vasárnap nem tudták megrendezni a férfi lesiklást, így a női szám első futamával kezdődhetnek meg a sportági versenyek, amennyiben az időjárás nem szól közbe. A férfi lesiklók szintén hétfőn küzdenek majd meg az érmekért.

A hétfői versenynapon kilenc éremosztást terveznek, a két-két rövidpályás gyorskorcsolya és alpesi szám mellett gyorskorcsolyában a nők 1500 méteres számára kerül sor, hódeszkában a férfi slopestyle döntőjét bonyolítják le, sílövészetben a nők 15 kilométeres versenyét, síugrásban pedig a vegyes csapatok versengenek majd, és befejeződik a műkorcsolyázók csapatversenye is.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.