KSH: decemberben 7336 gyermek született, 16 106-an haltak meg

Az előzetes adatok szerint 2021 decemberében 7336 gyermek született és 16 106-an haltak meg, 2020 decemberéhez viszonyítva az élveszületések száma 1,8 százalékkal nőtt, a halálozásoké 6,1 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

 

Közölték: tavaly decemberben 7336 gyermek született, 1,8 százalékkal, 131-gyel több, mint 2020 decemberében. 16 106-an vesztették életüket, 6,1 százalékkal, 1048-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány második hullámának magas, 2020 decemberi bázisértéke – jegyezték meg, hozzátéve, hogy 2019 azonos időszakához képest viszont 44 százalékkal, 4896-tal többen haltak meg.

Tavaly decemberben a halálozások száma kevesebb volt, mint egy évvel korábban, miközben a születések száma kismértékben meghaladta az akkorit, ennek következtében a természetes fogyás 12 százalékkal csökkent, és a 2020. decemberi 9949-cel szemben 8770 volt.

Decemberben 4320 pár kötött házasságot, ami 30 százalékkal, 1008-cal több a 2020 decemberinél.
Tavaly 93 000 gyermek jött világra, 0,7 százalékkal, 662 újszülöttel több, mint 2020-ban. A születések száma legutóbb 2016-ban volt ilyen magas. Ezen belül januárban 9,4, április-júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg február-márciusban 5,8, augusztus-decemberben 3,1 százalékkal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,59 volt a 2020-ra számított 1,56-hoz képest.

Tavaly 155 ezren haltak meg, ami 9,9 százalékkal, 13 998-cal meghaladta az egy évvel korábbit, és 20 százalékkal, 25 397-tel múlta felül – a koronavírus-járvány előtti utolsó év – 2019 értékét. Január-februárban 12, március-áprilisban 51, május-júliusban 9,2 százalékkal többen, augusztus-szeptemberben 0,1, október-novemberben 5,9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint 2020 azonos időszakában.

A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás a 2020-ban mért 48 664-gyel szemben 62 ezer volt, ami 27 százalékos emelkedést jelent.

2021-ben 72 ezer pár kötött házasságot, ez 7,3 százalékkal, 4905-tel több az egy évvel korábbinál. A házasságkötések száma legutóbb 1986-ban volt ilyen magas. Január-februárban 7,0, augusztus-októberben 13 százalékkal kevesebb, márciusban 5,2, április-júliusban 33, november-decemberben 18 százalékkal több esküvőt regisztráltak, mint 2020-ban.

Ezer lakosra 9,6 élveszületés és 16 halálozás jutott tavaly. Az élveszületések aránya 0,1, a halálozásoké 1,5 ezrelékponttal magasabb volt, mint 2020-ban, ennek következtében a természetes fogyás 1,4 ezrelékponttal, 6,4 ezrelékre emelkedett. 2021-ben ezer élveszületésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A házasságkötési arányszám 7,4 ezrelék volt, ez 0,5 ezrelékponttal meghaladta 2020 azonos időszakáét.
A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma 2021 végén 9,689 millió volt – írta a KSH.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.