A daganatok korai diagnosztikai rendszerét fejlesztette ki egy magyar konzorcium

Öt hazai vállalat alkotta konzorcium a daganatok korai diagnosztikai rendszerét fejlesztette ki; a négyéves projektre a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban nyertek 1,493 milliárd forint támogatást – közölte a Enterprise Communications Magyarország Kft. konzorciumvezető csütörtökön az MTI-vel.

 

A tájékoztatás szerint a pályázati fejlesztés fő célja volt a daganatok korai diagnosztikájának fejlesztése, ezáltal a betegek gyógyulási esélyeinek növelése, továbbá a rákos megbetegedésekhez kötődő kezelési költségek csökkentése.

A száz százalékban hazai kézben levő Enterprise Communications Magyarország Kft.(Enterprise Group) vezetésével a Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Delta Bio 2000 Kft. valamint a Hiperon Genetics Kft. által alakított konzorcium a fejlesztés eredményeképpen létrehozott egy olyan prototípust, amely a későbbiekben megkönnyíti a rosszindulatú daganatos betegségek diagnózisát, és a minimális invazív eljárás bevezetésével segíti a rosszindulatú elváltozások korai stádiumban történő azonosítását, monitorozását is.

A közleményben ismertetik, hogy a legmagasabb szintű informatikai, daganatkutatási és közvetlenül a betegellátásban is tevékeny tagokból álló konzorcium új biomarker mintázatokat azonosított, amelyekből preklinikai fázisban lévő diagnosztikai értékkel rendelkező prototípust hoztak létre, és feltérképezték ezen biomarkerekre alapozott, egyénre szabott rákterápiák lehetőségeit is.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.