Visszatérő közvilágítási gondok Budaörsön, az Őszibarack és Tavasz utcák környékén

(Budaörs, 2022. január 13. – Budaörsi Infó) A 2021-es év utolsó képviselő-testületi ülésén többek között arról is szó volt, hogy a Budapesti út egyes részein valamint az Őszibarack és Tavasz utcák környékén már sok hónapja rendszeresen nem működik a közvilágítás.

 

Dr. Tóth Ferenc a körzet önkormányzati képviselője jelezte, hogy többen írtak neki levelet ezzel a témával kapcsolatban.

„Napok óta nem működik a közvilágítás az Őszibarack utca felső, Tavasz utca–Budapesti út közötti szakaszán valamint a főúton, a Budapesti úton az Aradit és Tulipán utcák magasságában. Évek óta visszatérő probléma, hogy esős, szeles időjárás után ezen a szakaszon hosszú ideig sötét van.

Az ott élők tapasztalata az, hogy hiába jelentették az elektromos szolgáltatónak a problémát, mindig csak időlegesen lett ismét világítás.”

 

 

kozvilagitas3

 

A decemberi képviselő-testületi ülésen arról is szó volt, hogy az említett környéken kívül Budaörsön több helyen is hiányos a közvilágítás.

Az áramszolgáltatóra vár a megoldás

Lőrincz Mihály, a Műszaki Ügyosztály vezetőjének elmondása szerint a világítás a szóban forgó szakaszon várhatóan csak akkor fog rendeződni, ha az ELMŰ kicseréli a feltehetőleg zárlatos kábeleket.

Ezt kezdeményezte az önkormányzat, de eddig nem történt meg.

 

 

unnepitestulet20211218 (3)

 

Nem látják a sofőrök, hogy van-e utas a buszmegállóban

Dr. Tóth Ferenc a Budaörsi Infónak elmondta, hogy az elmúlt napokban egy buszvezető is megkereste a közvilágítás problémája miatt, mert amikor sötét van a Budapesti úton, akkor a főváros felé vezető szakaszon nem látják a sofőrök, hogy a megállókban van-e felszálló utas vagy nincs.

 

tothferenc2019

 

„Az Önkormányzat minden megkeresésre azonnal reagál, és ha csak ideiglenesen is, de mindig sikerül egy időre a problémát orvosolni. De mivel szinte biztos, hogy komolyabb a gond, ezért magának az ELMŰ-nek kellene eljárnia.”

 

 

kozvilagitas2

 

Lőrincz Mihály hozzátette, hogy a világítás a szóban forgó szakaszon várhatóan csak akkor fog rendeződni, ha az ELMŰ kicseréli a feltehetőleg zárlatos kábeleket.

 

 

kozvilagitas

 

 

Hiába minden jelzés, a helyzet megoldatlan

Jelzés ide vagy oda, a helyzet még mindig változatlan sajnos.

A hálózat elöregedett, és feltehetően a szolgáltatónak se pénze se embere nincs a helyzet megoldására, mi budaörsiek pedig csak várhatunk.

 

Jelezzen ön is…

Az javasolható azoknak, akik Budapest felé utaznak tömegközlekedéssel, hogy legyenek türelmesek, és ha azt tapasztalják, hogy éppen nem működik a közvilágítás a buszmegálló környékén esetleg jelezzenek telefonjaik zseblámpa funkciójával a buszsofőröknek, hogy álljanak meg. Persze az ilyen helyzetben ők is inkább jobb, ha megállnak a megállókban, még ha kiderül, hogy nincs is éppen ott utas.

 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.