Olimpia – Fair play díj a társuknak segítő gördeszkásoknak

A női gördeszkadöntősöknek ítélte a szakmai zsűri a tokiói olimpia fair play díját.

 

A Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) pénteki közlése szerint “rengeteg jelölés érkezett a felhívásra olimpiai bizottságoktól, nemzetközi sportszövetségektől, versenyzőktől és a szurkolóktól” és tizenhárom került a szűkített listára. Ezek között volt az is, amikor Kozák Luca a 100 méteres gátfutás elődöntőjében, melyben nem ért célba, felsegítette felbukó versenytársát. A döntős jelöléseket a Nemzetközi Fair Play Napon, szeptember 7-én hirdette ki a bizottság.

A szakmai zsűri végül a női gördeszka park versenyszáma döntőseinek ítélte a díjat, akik, nagy esése után, vállukon vitték le a pályáról a világbajnoki címvédő japán Okamoto Miszugut. A fair play díj nyertesei: a japán Joszozumi Szakura és Hiraki Kokona, a brit Sky Brown, az ausztrál Poppy Olsen, az amerikai Bryce Wettstein, valamint a brazil Dora Varella és Yndiara Asp.

    “Gratulálok a gördeszkás versenyzőknek. A fair play díjuk nagyon megérdemelt – idézte Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét a CIFP közleménye. – A sport megtanít arra, hogy minden tevékenységünk során a kiválóságra törekedjünk; hogy békében, barátságban éljünk embertársainkkal, tiszteltjük magunkat és másokat, és mindig a fair play szellemiségében éljük az életünket. A sport nemcsak verseny, hanem a sporthoz kapcsolódó értékek közvetítése a világ felé. Ez az, amit mindannyian láthattunk Tokióban a versenypályán” – tette hozzá.

    “Nincs sport fair play nélkül, és ez jelent meg Tokióban is számtalan esetben – mondta Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke. – Nagyon hálásak vagyunk, hogy a NOB-bal közösen az olimpiai játékokon ismételten felhívhattuk a versenyzők, a sportvezetők és a közvélemény figyelmét a fair play fontosságára.”

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.