Polgármesteri évértékelő – Wittinghoff Tamás: inkább megsarcolja minthogy támogatná a többletterheket vállaló önkormányzatokat a kormány

(Budaörs, 2021. december 26. – Budaörsi Infó) A 2021. évet sajnos továbbra is két döntő tényező határozta meg: a covid-járvány és az önkormányzatokat érintő brutális kormányzati megszorítások – áll Wittinghoff Tamás polgármester a Budaörsi Infó olvasóinak készült évértékelőjében.

 

 

„Bár a kormány a pandémia kezdetétől nem tekintette partnernek az önkormányzatokat, a valóság mégis az volt, hogy rengeteg feladat megoldása a településekre hárult. Például a 70 év felettiek ellátása, a karanténban lévők segítése, védőeszközök, tisztítószerek biztosítása az önkormányzati intézményeknél, fertőtlenítő takarítások, vagy éppen a dolgozók tesztelése önkormányzati forrásból.

Ez utóbbi még felháborítóbb annak fényében, hogy kiderült, százezerszám porosodtak az állami raktárakban a felhasználatlan pcr-tesztek, amiket most meg is semmisítettek, mert lejárt a szavatossági idejük. A százmilliót is meghaladta az összeg, amit az önkormányzat a védekezésre fordított a saját forrásaiból. Minden igyekezetünk ellenére, Budaörs sem kerülhette el a veszteségeket.

A vírus 34 ezernél több hazai áldozata közül sajnos nekünk is jutott jónéhány fájdalmas veszteség. Ezért is lenne jó, ha a kormány befejezné a titkolózást, megosztaná az önkormányzatokkal a járvánnyal kapcsolatos adatokat, és valódi partnernek tekintené őket a védekezésben, mert jelenleg úgy tűnik, hogy ez a hullámokban érkező járvány még jó ideig velünk marad. A mozgás korlátozása és a kötelező óvatosság miatt gyakran felborult az élet normális rendje ebben az évben is.

Megnehezedett az ügyintézés, rengeteg közösségi rendezvény maradt el, a gyerekek online oktatásra kényszerültek. E nehézségek miatt nagyon sokan teljesítettek erőn felül, hogy ilyen körülmények között is zökkenőmentesen működjenek az intézményeink, és valamennyi rászoruló megkapja a szükséges segítséget, támogatást.

 

 

varoshaza_feketezaszlo (3)

 

Köszönet illeti ezért a hivatali dolgozókat, az intézményeink munkatársait, a tanárokat, a szociális és egészségügyi területen dolgozókat és megannyi civil önkéntest, akikre mindig lehetett számítani. Eközben Európa szerte példátlan gyakorlatot folytat a magyar kormány azzal, hogy a többletterheket magukra vállaló önkormányzatokat nem hogy támogatná, de súlyosan megsarcolja őket. Elvette a gépjárműadó bevételünket, megvonta a helyi iparűzési adó jelentős részét, és továbbra is fenntartotta esetünkben az úgynevezett szolidaritási hozzájárulást, ami már egymagában több mint évi hárommilliárd forint.

 

 

gepjarmuado

 

Összességében az állami elvonások meghaladják a négymilliárd forintot. Ebből a hiányzó pénzből látványosan fejleszthetnénk a várost, emelhetnénk a szolgáltatásaink színvonalát. Szerencsére a helyi vállalkozóknak köszönhetően, akik közül sokan nem éltek az iparűzési adó megfelezésének lehetőségével, ezzel támogatva a várost feladatainak ellátásában, valamivel több lett a bevételünk, mint azt az óvatos tervezésnél számítani lehetett.

A takarékossági intézkedések, a szükséges fejlesztések és beruházások alapos átgondolása lehetővé tette, hogy megőrizzük szinte minden területen azt a színvonalat, amit eddig elértünk és amit az itt élők elvárnak tőlünk. Emellett jutott forrás arra is, hogy – ha lassabban, mint szeretnénk –, de épüljön, fejlődjék a város.

Összességében két és fél milliárd forintot tudtunk ebben az évben is beruházásokra és fejlesztésekre fordítani. Régi adósságot törlesztettünk például a buszvégállomás megépítésével, amely időközben egy építészeti díjat is elnyert. Persze találkoztam negatív véleményekkel is ennek kapcsán. Mint minden új, ez is megosztja a közvéleményt. Ebből is látszik, hogy sokan, sokféle módon látjuk az építészetet is. De mint tudjuk, ízléseken nem lehet vitatkozni.

 

 

2020_03_autobusz_palyaudvar (14)

 

Megújult az Árok utcai sportpálya. Folyamatosak a fejlesztések az Egészségközpontban és a háziorvosi rendelőkben is. A Zombori utcai idősotthon régi szárnyában szintén sokféle felújítást valósítottunk meg.

 

 

budaorsiarena_avato2108_29_arokutcai (3)

 

Megépült a körforgalom a Csata utca-Garibaldi utca- Kereskedők útja kereszteződésben. Rengeteg utca kapott új burkolatot, gyalogátkelőhelyek létesültek, járdák, pakolóhelyek újultak meg, több helyen csillapítottuk a forgalmat.

 

 

garibaldikorforgalom2

 

Olyan apró dolgok ezek, amelyek az adott környéken élők hétköznapjait jelentősen könnyebbé és kellemesebbé teszik. Az óvodák, bölcsődék, a kulturális intézményeink, de még az uszoda-sportcsarnok sem maradt ki a felújításokból. Idén zárult le az a hatalmas beruházás is, amely a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) projekt néven futott.

Ennek köszönhető, hogy a város szennyvize a Csepeli Központi Szennyvíztisztító Telepre jut el, s onnan, tisztítást követően, a nagy vízhozamú Dunába kerül, s nem terheli többé a kis vízfolyásunkat, a Hosszúréti-patakot. E jelentős környezetvédelmi beruházás részeként 11 utca csatornahálózata is megújult. Attól kezdve, hogy az állam durván beleavatkozott a hulladékkezelés folyamatába, és elvették ezt a feladatot a BTG-től, egyre romlott a szolgáltatás minősége.

Sok jogos panasz érkezett, amelyek megegyeztek a mi tapasztalatainkkal is, ezért komoly erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy a szolgáltatás színvonala legalább megközelítse a korábbi szintet. Január elsejétől a fővárossal szerződünk a munkák elvégzésére, mert úgy látjuk, nekik megvannak a megfelelő eszközeik ahhoz, hogy megbirkózzanak ezzel a feladattal. Így a vízellátás, a szennyvíztisztítás után reményeink szerint ezt is biztonsággal és magas színvonalon fogja ellátni a fővárosi szolgáltató.

 

 

szemetszallitas

 

Ugyancsak a forráshiány kényszerítette rá az önkormányzatot, hogy 25 évre koncesszióba adja a távhőszolgáltatást. Az új szolgáltató vállalta, hogy pótolja a hiányzó fejlesztéseket, miközben garantálja a távhőszolgáltatás biztonságát.

Az árakat, a szolgáltatás díját természetesen ez a váltás nem érinti. A pandémia okozta nehézségek ellenére a kulturális, oktatási intézményeink és a sportolóink is sok örömet szereztek nekünk az év folyamán.

A Latinovits Színház, a Budaörsi Tanoda, a PostART, vagy például a BABtér rengeteg kreatív ötlettel igyekezett feledtetni a nehéz helyzetet.

Az Illyés Gimnázium megőrizte előkelő helyét a középiskolák rangsorában, a vidéki intézmények közül a 2. helyen végzett, míg országos összesítésben a 12. lett. Továbbra is tízszeres a túljelentkezés, ami mindennél jobban mutatja az iskola hallatlan népszerűségét. Budaörs számos más mutatót tekintve is előkelő helyet foglal el az ország települései között. Az idei nehézségek ellenére is nagyon bizakodó vagyok.

 

 

ILLYES55 (16)

 

Jövőre kapunk egy esélyt, hogy gyökeres változást hozzunk az országban, és végre olyan kormányunk legyen, amelyik partnernek és nem ellenségnek tekinti a településeket és az ott élőket. Bízom benne, hogy előbb-utóbb túljutunk a mostani járványhullámon is és jövőre már háborítatlanabbul élvezhetjük a városunk nyújtotta kiváló lehetőségéket, a természeti környezettől a kulturális rendezvényekig.

 

Wittinghoff Tamás polgármester”

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.