Itt vannak a budaörsi betlehemes jászolkészítő verseny eredményei

(Budaörs, 2021. december 8. – Budaörsi Infó) A Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola illetve Budaörs Város Önkormányzata évről-évre megrendezi a Nagyné Kántor Éva betlehemes jászolkészítő versenyét. Idén viszont a rendkívüli járványhelyzet miatt ismét kicsit másként alakult minden. 

 

 

Az alkotások nagy részét a diákok otthon készítették el, és a Városháza helyett idén a Heimatmuseum udvarán került sor az eredmények kihirdetésére.

A zsűri elnöke dr. Gajdos-Frank Katalin volt.

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (22)

 

A minden évben megrendezett megmérettetés célja, hogy hangolódjunk a közelgő ünnepekre, illetve a gyerekek hozzájáruljanak Jézus születésének méltó megünnepléséhez.

Olyan alkotások készültek el, melyek Jézus világára jöttének történetét dolgozták fel, mutatták be. A kis Jézus, Mária, József és a három királyok megjelenítésével.

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (16)

 

Az egyetlen kikötés idén is az volt volt, hogy a művek természetes anyagok felhasználásával készülhettek el. Ez lehetett fa, vessző, parafa, fakéreg vagy bármilyen más természetesnek számító alapanyag.

 

Az alkotásokat vízkeresztig a Heimatmuseum udvarán lehet megnézni.

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (7)

 

 

Díjazottak:

 

 

Legjobb ötlet kategória

1. hely
Bleyer Jakab Iskola 8. t osztály
Felkészítő tanár: Kunné Feiertag Mónika

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (3)

 

 

Legletisztultabb alkotás kategória

1. hely
Herman Ottó Iskola 5.osztály
Horváth Zsófia, Patály Márkó, Sárosi Patrícia, Zólyomi Dorina
Felkészítő tanár: Laczkóné Rabóczi Ildikó

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (2)

 

„Jókedvre derít” kategória

1. hely
Mindszenty iskola 6.b
Schmausz Sára, Szatmári Kincső, Leibinger Bolda

Felkészítő tanár: Gombás Mónika

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (10)

 

„Legzöldebb” alkotás kategória

1. hely
Mindszenty iskola 6.b
Tarsoly Lilla Olívia, Matécsa Eszter, Pindzsulya Hanna
Felkészítő tanár: Gombás Mónika

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (5)

 

Legművészibb alkotás kategória

1. hely
Mindszenty Iskola 8.a
Becsky Botond, Jámbor Bernát, Juhász Hunor, Szász Máté
Felkészítő tanár: Gombás Mónika

 

 

betlehemesjaszol2021

 

Legszebb kivitelezés kategória

1. hely
1. Számú Általános Iskola 3.b.

Vörös Borbála, Varga Lili, Kelle Nóra, Kiss-Horváth Vanda, Oláh Gréta, Baticz Kata
Felkészítő tanár: Bayer Attiláné

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (14)

 

Legszebb kivitelezés kategória

1. hely
Mindszenty iskola
Szemák Hanna, Szemák Zsolt
Felkészítő tanár: Család

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (23)

 

Legletisztultabb alkotás

2. hely
Mindszenty iskola
Bálint Abigél, Bálint Tamás
Felkészítő tanár: Család

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (4)

 

 

Legjobb ötlet kategória

2. hely
Mindszenty Iskola 6.a
Kállai Bálint Bottyán, Dimény Hanga, Keresztes Emese, Simon Anna
Felkészítő tanár: Gombás Mónika

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (12)

 

 

„Jókedvre derít” kategória

2. hely
1. sz. általános iskola 3.b.
Demjén Barnabás, Kelle Eszter, Németh Martin, Tárai Márk
Felkészítő tanár: Bayer Attiláné

 

betlehemes_jaszol_20211207 (15)

 

Legzöldebb alkotás kategória

2. hely
1. Számú Általános Iskola 3.b.
Bratescu Dália, Majorosik Csenge, Szekeres Sára
Felkészítő tanár: Bayer Attiláné

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (16)

 

 

Legművészibb alkotás kategória

2. hely
1. Számú Általános Iskola 4.b.
Kárpáti Lilla Alíz, Halmai Borbála, Antunovits Norina
Felkészítő tanár: Hegyi Eszter

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (6)

 

 

Legjobb kivitelezés kategória

2. hely
1. Számú Általános Iskola 4.b.
Karcsics Karolina Anna, Nagy Zsófia Emese, Tancsik Anna Krisztina
Felkészítő tanár : Hegyi Eszter

 

betlehemes_jaszol_20211207 (9)

 

 

Legművészibb alkotás kategória

3. hely
1. Számú Általános Iskola 4.b.
Soltész Virág, Kovács Patrik, Lőrinczi Ákos, Bratescu Dániel
Felkészítő tanár: Hegyi Eszter

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (8)

 

Legzöldebb alkotás kategória

3. hely
1. Számú Általános Iskola 4.b.
Jolsvai Krisztián, Krascsenits Ákos
Felkészítő tanár: Hegyi Eszter

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (7)

 

 

Legjobb ötlet kategória

3. hely
Mindszenty iskola 5.a
Juharos Lili, Csépe Fruzsina, Németh Lilla, Nyúl Kira
Felkészítő tanár: Gombás Mónika

 

 

betlehemes_jaszol_20211207 (1)

 

Gratulálunk! 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.