Nyomozásokat rendelt el a rendőrség a fővárosi városháza eladásának ügyében

Nyomozásokat rendelt el a rendőrség a fővárosi városháza eladásának ügyében – számolt be kedden a Magyar Nemzet online oldalán.

 

 

Az mno.hu cikke szerint a Mediaworks Hírcentrumának érdeklődésére közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, hogy az ügycsoportot érintően a rendőrségre több feljelentés is érkezett. Ezek alapján befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt indultak eljárások ismeretlen tettes ellen.

A nyomozások érdekeire hivatkozva azonban nem adott bővebb tájékoztatást a rendőrség.

A portál kiemelte: a Városháza eladásáról szóló egyeztetésen Bajnai Gordon volt miniszterelnök is a fővárosban működő jutalékos rendszerről beszélt.

Felidézték, hogy az elmúlt hetekben számos olyan felvétel került nyilvánosságra, “amely alapján megkérdőjelezhető, hogy a fővárosi ingatlaneladások törvényes keretek között zajlanak”. A hanganyagokon szó esik a fővárosban kialakított jutalékos, vagyis korrupciós rendszerről, és személyekre lebontva ismertetik a szisztéma működését – közölték.

Ismertették: a felvételeken az ismeretlen befektetők mellett Gansperger Gyula baloldali üzletember, Bajnai Gordon volt kormányfő, Barts Balázs fővagyonkezelő és Berki Zsolt vállalkozó hangja azonosítható be.

Az mno.hu cikkében kitért arra is, hogy “a városházi botrány” kirobbanása után Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő két feljelentést is tett, és jelen pillanatban még 12 olyan ingatlannal kapcsolatos dokumentáció van nála, amely szintén ehhez az időszakhoz köthető, vagyis további feljelentések várhatók. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István szintén a nyomozó hatósághoz fordult a sajtóban megjelent információk alapján – írták.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.