Az egyik legjelentősebb német gazdasági díjat kapta Karikó Katalin és a BioNTech csapata

A BioNTech cég csapata kapta az idei Deutscher Zukunftspreis (Német Jövő Díja) kitüntetést a világ első Covid-19-ellenes vakcinájáért, “az orvostudományban új korszakot nyitó” mRNS-technológiáért, amely Karikó Katalin felfedezésein alapul.

 

A további kutatómunka támogatására szolgáló 250 ezer euró (91 millió forint) pénzjutalommal járó kitüntetést Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnök adta át szerda este Berlinben a mainzi biotechnológiai cég négy vezetőjének, a három alapítónak (Özlem Türeci, Ugur Sahin, Christoph Huber) és az alelnöknek, a biokémikus Karikó Katalinnak.

A “mély ismeretekre és évtizedes immunterápiai tapasztalatokra támaszkodó csapatnak példátlanul rövid időn belül sikerült kifejlesztenie, és az elvégzett vizsgálatok alapján jóváhagyatnia a Covid-19 elleni oltóanyagot” – hangsúlyozta a német államfő.

Biztonságos és hatékony oltóanyag kifejlesztésével a Biontech kutatói világszerte vélhetően emberek millióit mentették meg a haláltól és egy súlyos lefolyású betegségtől – mondta a ceremónián a dpa tudósítása szerint Anja Karliczek német kutatási miniszter.

    “Kutatásunk azzal a motivációval indult, hogy segítsünk rákos betegeken, és most elkötelezettek vagyunk az emberiség megsegítése mellett” – mondta a díjátadón Ugur Sahin, aki a mainzi csoport szóvivőjeként mutatta be az “mRNS-vakcinák az emberiség számára – az első Covid-19 oltóanyag, mint egy új korszak kezdete az orvostudományban” elnevezésű projektjüket.

Az 1997 óta odaítélt, főleg vállalatok és alapítványok által szponzorált Deutscher Zukunftspreis nemcsak innovatív, hanem egyszersmind piacképes, kifejlesztett terméket jutalmaz. Már a jelölést is magas kitüntetésnek tartják kutatói körökben.

  Karikó Katalin a BioNTech-alapító orvosházaspárral és más kutatókkal együtt nyerte el korábban a William B. Coley-díjat, az Asztúria Hercegnője Díjat, a Novo Nordisk-díjat, a Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedler-díjat. A Szegedi Tudományegyetem összesítése szerint Karikó Katalin, az SZTE díszdoktora és alumnája – egyedül vagy másokkal együtt – már több mint félszáz kitüntetést kapott kutatásaiért.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.