December 3-ig lehet jelentkezni a középfokú írásbelikre

December 3-ig lehet jelentkezni a középfokú felvételi írásbeli vizsgáira – közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel.

 

Az OH honlapján (oktatas.hu) nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgát hirdető középiskolák adatait, valamint azt az elektronikus keresőfelületet, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és a meghirdetett tanulmányi területek találhatók.

Emlékeztettek: a középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen osztályokat indítanak a 2022/2023-as tanévben, és megjelölték azt is, hogy – az adott jogszabályi keretek között – milyen felvételi eljárással veszik fel a hozzájuk jelentkezőket.

Az intézmények 48 százaléka – 543 középiskola – jelezte: a hozzájuk jelentkező tanulóktól azt várják, hogy előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken.

Ha egy tanuló februárban ezen iskolák valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképpen részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon – írta az OH.

A hivatal tudatta azt is, hogy a jelentkezést december 3-ig abba a központi írásbeli vizsgát szervező középiskolába kell beadni, ahol a jelentkező a vizsgáit meg kívánja írni.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.