BKIK: kevesebben használják a tömegközlekedést a fővárosban a járvány hatására

A tömegközlekedést naponta használók aránya a járvány előtti 49 százalékról 37 százalékra csökkent, míg a tömegközlekedést teljesen elkerülők száma 5 százalékról 9 százalékra emelkedett – közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) legfrissebb, őszi kutatásáról.

 

Kiemelték: a járvány hatására visszaesett az igény a taxitársaságok szolgáltatásaira is Budapesten. A taxikat legalább havonta igénybe vevők aránya (11 százalék) ugyan nem változott, azonban az alkalmanként taxizók száma csökkent; azoké, akik 2-3 havonta vagy annál ritkábban vették igénybe ezt a szolgáltatást 12 százalékról 8 százalékra.

Más eszközök (autó, kerékpár, robogó) használata sem növekedett, ami azt jelenti, hogy az emberek összességében kevesebbet közlekednek a fővárosban. A kutatás szerint ez elsősorban az otthoni munkavégzéssel töltött munkanapok emelkedő számának köszönhető.

 

koronavirus_kotelezo_maszkviseles_bkk

 

A válaszadók harmada úgy vélte, a járvány teljes lecsengése után is kevesebbet fog közlekedni a fővárosban – legyen szó akár saját eszközről, akár tömegközlekedésről -, a változás tehát tartósnak ígérkezik.
Mobiljegyet a megkérdezettek negyede vásárolt már, ez a megoldás a fiatalok körében a legelterjedtebb: a 16-18 évesek 39 százaléka, a 19-28 évesek 37 százaléka, a 45 év felettieknek viszont csak a 14 százaléka váltott ilyen jegyet.

A BKK Futár 90 százalékos ismertséggel és 72 százalékos használati aránnyal rendelkezik.
A legmodernebb közlekedési eszközök használata egyelőre mérsékeltnek mondható: a Budapesten közlekedők ötöde vett már igénybe autómegosztó-, és negyede bicikli-, roller- vagy robogómegosztó-szolgáltatást – olvasható a közleményben.

 

Budaörs-bicikli_kerékpáros_felvonulás

 

A Budapesten közlekedők 17 százaléka kifejezetten, 48 százaléka viszonylag elégedett volt azzal, ahogy a BKK reagált a pandémiára, a MÁV esetében 11 és 37 százalék adott ilyen válaszokat. A Fővárosi Önkormányzat teljesítményével 14 százalék volt kifejezetten és 36 százalék viszonylag elégedett – közölték az MTI érdeklődésére.

A kutatást szeptemberben készítette a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából a Trend International Market Research Kft. Az online kérdőíves felmérést 1000 fős mintán végezték a 16 évesnél idősebb budapesti lakosok, illetve a budapesti agglomerációban élők körében. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.