Két minisztériumi államtitkár ültetett fákat Budaörsön

Az Agrárminisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) munkatársai közös önkéntes munkával ültetnek fákat. Október 30-án szombaton Zambó Péter, az AM és Steiner Attila, az ITM államtitkára egy-egy facsemetét ültetett Budaörsön, a Pilisi Parkerdő területén – számolt be róla az mti.

 

 

Az esemény helyszínén tartott sajtótájékoztatón az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára elmondta, hogy a két tárca önkéntesei már harmadik alkalommal vesznek részt az erdők minőségének javításában.

E tevékenység is szimbolizálja szerinte, hogy az erdősítés, a klímavédelem ügyét együtt kell képviselnie a két tárcának.

Utalt arra is, hogy az ITM és az agrártárca munkájának közös eredményeként indult el az újszülöttek erdeje program, amelynek révén 2030-ig minden újszülött gyermek után 10 darab facsemetét ültetnek. Eddig 670 hektáron ültettek fákat e program keretében.

 

 

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója beszédet mond az Agrárminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közös faültetésén Budaörs közelében

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója beszédet mondott az Agrárminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közös faültetésén Budaörs közelében

 

 

Az államtitkár szerint kétmillió hektár erdőre van szüksége Magyarországnak a klímavédelmi rendszere tartópilléreként, egyúttal ugyanannyi energiát kell fordítania a meglévő erdők fenntartására, minőségük javítására, mint az újak telepítésére.

 

 

Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár, Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, valamint az energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár és Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület elnöke fát ültet az Agrárminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendezvényén Budaörs közelében 2021. október 30-án

Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár, Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, valamint az energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár és Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület elnöke fát ültetett az Agrárminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendezvényén Budaörs közelében 2021. október 30-án

 

 

A kormány 2030-ra a 27 százalékos erdősítési arányt kíván elérni – fűzte hozzá Steiner Attila, az ITM körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Kiemelte: fontos beszélni a klímavédelemről, hiszen a szemléletformálás, hogy mindenki tegyen legalább egy keveset a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében, kiemelt feladat.

Steiner Attila hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás hatásainak ellensúlyozására egyszerre van szükség a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését, az adaptációt, vagyis a folyamathoz történő alkalmazkodást és a szemléletformálást szolgáló intézkedésekre.

 

Önkéntesek fákat ültetnek az Agrárminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendezvényén Budaörs közelében 2021. október 30-án

Önkéntesek fákat ültettek az Agrárminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendezvényén Budaörs közelében 2021. október 30-án

 

Zambó Péter arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt a kormány által októberben indított Zöld konzultációban, ennek keretében mondjon véleményt az erdőtelepítésekről, a hulladékgyűjtés helyzetéről.

 

(Budaörsi Infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.