Idén is meghirdetik a szakképző iskolások pénzügyi versenyét

Szakképző iskolák tanulóinak hirdet pénzügyi versenyt idén immár harmadik alkalommal Pénzügyi junior klasszis! címmel a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával; a versenyre november 3-ig várják a 14-19 éves diákok jelentkezését – közölték a szervezők.

 

Eddig már több mint 1200-an regisztráltak négyfős csapatokban a megmérettetésre, amely három fordulóból áll.
A közlemény szerint hasonlóan az előző, tavaly ősszel lebonyolított vetélkedőhöz, ezúttal is a technikumok és a szakképző iskolák tanulói mérhetik össze a pénzügyekről megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukat, online térben, három fordulóban, 2021. november 4. és december 9. között.

A versenyen érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkező nappali tagozatos diákok négyfős csapatokban vehetnek részt, korhatár nélkül, amennyiben 2021. november 3-án délig kitöltik a diakforum.hu oldalon található jelentkezési lapot. A versennyel kapcsolatos további információk és a versenyszabályzat is itt található. A szervezők próba versenyfeladatokat is közzétettek ezen az oldalon, így a diákok, illetve bárki más már most tesztelheti a tudását.

A verseny támogatói, szakmai partnerei számos értékes díjat ajánlottak fel, az Államadósság Kezelő Központ fejenként 100 ezer forint értékű tárgynyereményt ajánlott fel a győztes csapat tagjainak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2×125 ezer forint összegű ajándékutalvánnyal jutalmazza az országos döntőben 2. és a 3. helyen végző csapatokat.

A Pénzügyminisztérium 150 ezer forint értékű ajándékutalványt ajánlott fel, amelyet a zsűri ítél oda a megyei versenyen jól szereplő csapatoknak, a Magyar Biztosítók Szövetsége egy laptopot ajánlott fel annak a pedagógusnak, aki a legtöbb diákot készíti fel a versenyre.

A Fundamenta-Lakáskassza a három, legtöbb csapatot indító pedagógus számára egyenként 50 ezer forint értékű ajándékutalványt ajánlott fel.

A Pénziránytű Alapítvány az országos döntő első 3 helyezett csapatát 1-1 hordozható bluetooth hangszóróval jutalmazza.
“A pénzügyi tudatosság és a fogyasztóvédelem kéz a kézben jár. Márpedig, ha alapvető tudásunk van, akkor védelem is van a kezünkben. Ezért már gyermekkorban fontos azt kommunikálni, hogy a pénzügyektől nem kell félni, mert nem egy misztikus valami. Ha iskoláskorban ez a tudásátadás megkezdődik, az segít a későbbi céljaik tervezésében, a megtakarításaikban, vagy hogy elkerüljék azokat a bizonyos csapdákat” – mondta el Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a közlemény szerint. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.